Az előbbihez hasonló álláspont szerint a Krisztus-hívő csak sajátos módon, egy-egy kultúra nyelvén lehet keresztény. („A nemzeti identitástudat szerintem főképpen három elemből építkezik: tágabban értelmezett kulturális értékekből, pozitív hangoltságú érzelmekből és a tevőleges elkötelezettség etikai tartásából. A társadalmi identitás énmaggal rendelkező koncentrikus körök táguló rendszere: család − lokalitás − foglalkozás − felekezet − nemzet − európaiság − kereszténység − emberiség, ahol a tágabb körök nem oltják ki a szűkebb körökhöz való tartozás érzését” − katolikus szociológus; „Magyar keresztyén vagyok, aki így színezném a palettát. Nekem a keresztyén univerzalitás egy hatalmas és gyönyörű ölelést jelent, hogy Krisztusban nincs se zsidó, se görög…” − evangélikus lelkész; „Nem lehet általánosnak lenni. Keresztényként sem lehet. Nincs általános keresztény, hanem csak valamilyen sajátosság szerint élő keresztény van. Ez a sajátosság vajon nemzeti-e? Lehet. De én tudok arról, hogy van piarista sajátosság is. Sajátos piarista kereszténység is” − szerzetes tanár; „Az időt és a hozzárendelt földrajzi és kulturális teret abból a célból kaptuk, hogy keressük a köztünk élő Urat. Ezért oly fontos, hogy ne veszítsük el határainkat, hogy ne oldódjunk fel a nagy arctalan valamiben” − református lelkész; „A kereszténység tud a szolidaritásról, de a szubszidiaritásról is… Nyilván utóbbiba tartozik a nemzeti értékek védelme, értékelése. Szemben az univerzalizmussal abszolút szüksége van a személynek a kisebb közösségekhez tartozás biztonságára is; ilyen a nemzet” − katolikus pap.)