Ennek a tanulmánynak a megírásához segítséget kértem katolikus barátaimtól, akik már több alkalommal nagy arányban teljesítették kéréseimet, nemegyszer olyan kényes témákban is, mint például a hit- és erkölcstan, valamint az ember- és erkölcstan tantárgyak közötti választás. Hidegzuhanyként ért, hogy mostani kérdésemre, hogy mely csoportokat, közösségeket, szervezeteket és intézményeket ítélik a ferenci reformok bázisának, és hogy ezek mit lennének képesek megvalósítani a pápa elképzeléseiből, csak roppant kevesen válaszoltak. Ahogyan tapasztalom, Ferenc pápa katolikus berkekben is leginkább egy aranyos öregúr, aki mindenkit szívélyesen megszólít, mosolyogva meghallgat, megsimogat. Valószínűleg ezzel sok esetben ki is merül Ferenc pápa jelentése, amelyhez nem kapcsolódnak reformok, feladatok és a rilkei „változtasd meg élted” kihívásának elfogadása. Nagyon sokan rajonganak érte, sztárként ünneplik, de a tanításának tartalma nem sok embert érdekel, vagyis nem vallási tanítóként, követendő mesterként kezelik, még a templomjárók sem. Ennek több dimenziója van. A másik számításba vehető ok szerintem az, hogy éppen a tudatosabb katolikusok egy része még nem érzékel koherens reformprogramot. Egy harmadik kalkulálható tényező éppen a sokak számára már eléggé élesen (méghozzá kellemetlen élességgel) kirajzolódó reform, mely a biztonságos hagyományokra támaszkodó katolikusokat ugyancsak elbizonytalanítja. Sokan azt szeretnék, ha ebben a viharos és válságos időben egy határozottan, kemény kézzel kormányzó pápa jelentené a kapaszkodót. Megint másoknak − a konzervatív „mélykatolikusoknak” − egyenesen gyanús az a pápa, aki ennyire megnyerte a baloldaliak, a liberálisok, az agnosztikusok és a protestánsok tetszését. Akadnak hazánkban is, akik úgy gondolják, hogy Ferenc pápa a felszabadításteológia irányzatának erőszakmentes változatához tartozik, és olyanok is, akik azt állítják, hogy Johann Baptist Metz részben szocialista társadalmi nézeteit vallja magáénak. Saját fülemmel hallottam, amint két idős hölgy éppen a templomból kijövet erősítgették egymást, miszerint a pápa valószínűleg szabadkőműves. Egyik teológus barátom arra hívja fel a figyelmet, hogy azok a hívek, akik nem látják (vagy nem akarják látni) társadalmunk bajait, akik úgy gondolják, hogy nálunk − egy már-már istenített nagy vezetőnek köszönhetően − nagyjából rendben van minden (van keresztény alkotmány, iskolai hittan, egyháztámogatás), nem érzik magukénak a pápa társadalmi jobbítási törekvéseit. Vannak, akik nyíltan kimondják, hogy: „Ha a pápának ennyi baja van, tegyen rendet a Vatikánban, minket hagyjon békén.”