A vallási, felekezeti identitásról szólva tudatosítanunk kell, hogy miről is beszélünk pontosan: hitelvekkel, érzésvilággal, habitussal – akár Szent Tamás-i erkölcsfilozófiai, akár Pierre Bourdieu-i szociológiai értelemben1 használva a kifejezést – kultúrával, értékrenddel, szokásokkal leírható életmódról vagy egymással azonosságot vagy legalábbis szolidaritást vállalók közösségéről? Ha pedig mindegyikről, melyikről leginkább? Ha pedig − például szociológusként, kultúrantropológusként − nem akarjuk ezeket egymás alá-fölé helyezni, nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is megvizsgálni, hogy az általunk kutatott vallási csoport vagy személy attitűd- és identitásrendszerében melyik dimenzió található meg, s ha van köztük ilyen, melyik az uralkodó? Természetesen legalább ilyen fontos kérdés az is, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz az identitásunk különböző dimenziói, hogy milyen attitűdjeink és nézeteink vonzzák, melyek taszítják egymást? Egyesek azt állítják (a saját példájuk, a szűkebb körű ismereteik és előítéleteik alapján), hogy a kereszténység csak konzervatív-kereszténydemokrata politikai irányultsággal járhat együtt, mások viszont azt vallják, hogy a közös keresztény gyökerű konzervativizmus, szociáldemokrácia és liberalizmus egyaránt alkothat ötvözetet a keresztény irányultsággal. Tapasztalhatjuk, hogy a vallási fundamentalizmus (amelyet nem normatív, hanem leíró fogalomként használok, semmiképpen sem negatív minősítéssel) nemcsak a liberalizmust, hanem a demokratizmust sem szívleli, sőt még a művészi alkotásokat is erősen cenzúrázza. (Sőt a fundamentalizmus is kultúrateremtő. Még a mai iszlám fundamentalizmus is képes – ahogyan Mányoki jogosan hívta föl rá a figyelmemet − a hagyományt és a korszerűséget egyaránt hordozó templomokat alkotni.) A legtöbb esetben azonban sokkal árnyaltabb és szövevényesebb képet alkotnak attitűd- és identitásrendszereink. Például azok a Jehova-tanúk, akik a biológiai evolúció tagadásával és a bibliai hermeneutika mellőzésével első látásra kiiktatják világképükből a tudományt, s a vér nélküli sebészeti beavatkozások vallási alapon történő anyagi és erkölcsi támogatásával akarva-akaratlanul előrelendítették az orvostudományt. A Krisna-hívők komolyan törekednek a védikus és a mai európai világkép párbeszédére, miközben hűségesen ragaszkodnak antievolúcionista világképükhöz.2