A vallás és tudomány egyesített elméletének legjelentősebb hatású hazai képviselője az a Varga Csaba, akit J. Hagelin kvantumfizikus „a legyőzhetetlenség magyarországi alapítójának” nevezett ki, aki pedig honlapján a kvantumugrások mesterének nevezi magát. Varga társadalomelmélettel és -fejlesztéssel foglalkozó szociológus, címzetes egyetemi docens, a Stratégiakutató Intézet elnöke, illetve annak Metaelméleti Kutatócsoportjának a vezetője, aki a világszerkezet különböző dimenzióinak a legfelső szintjein helyezi el az Abszolútumot, az Abszolútum-tudatot, a személytelen Abszolútumot, s alatta szerepelteti Istent és az Isten-tudatot, a személyes Istennel kapcsolatban pedig úgy véli, hogy „az egyén személyes feladata éppen az, hogy a személytelen abszolútummal azonosuljon”.1 Ennek a − hazai kontextusban kétségtelenül − merész elméletnek az egyik ihletője a vallások transzcendens, metafizikai egységét hirdető Schuon. Gondolatait Varga eléggé eredeti módon ötvözi a káoszelmélet, a kvantumfizika, az informatika, az ökológia, a vallástudomány és az istentan képviselőinek gondolataival. Ehhez Varga hozzám írott levelében, írásomat kommentálva azt fűzte hozzá, hogy „Sem én, sem mások (többen azok, akikre hivatkozol) nem nézeteket egyeztetnek vagy integrálnak. Mindenki érzékel, lát, tapasztal »valamit« (például sokrétű valóságot, sokszintű tudatállapotot), vagy akár Istenség és Isten tapasztalatot próbálnak leírni, megfogalmazni, megérteni, s csak ennek során hivatkozik véleményére.” Nem szabad különösen meglepődni, ha a hagyományos filozófia és teológia művelői Varga metafilozófiáját „a posztmodern szinkretizmus ideológiájának” vagy „a globalizáció grandiózus metafizikai kategóriarendbe való beillesztésének hajmeresztő kísérletének” vagy a „New Age jegyében született eklektikus elméletnek” tekintik. (Általam felkért szakemberek, akik kérésemre elolvasták Az új világlátvány és A globalizáció metafilozófiája című műveket.)