A Kolhoz Dei közösségben született a Kolhoz Dei című vitairat, melynek szerzője, a közösség egyik még élő tagja szerint Kemény Bertalannak (a későbbi neves településfejlesztőnek, a Falufejlesztési Társaság létrehozójának) oroszlánrésze volt a települési animátorképzés és a falugondnoki hálózat létrehozásában. Ezt erősíti meg egyfelől Kemény Bertalan Homálybogozás című könyvének szerkesztője, Kemény András (a szerző fia), másfelől a Kolhoz Dei közösség még élő tagjai közül Bajnok István, akit Kemény András elsőnek szerepeltet apja időrendbe szedett munkái között. Kemény Bertalantól kaptam egy gépelt példány sokadik másolatát még a kilencvenes évek elején, amely valamiképpen elkeveredett, és csak most, másfél évtized elteltével találtam meg. Keményről 2006-ban (a halála előtt egy évvel) a következőket tudhattuk meg: „Egyetemi tanulmányaimat az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karán, 1946-ban kezdtem el. Elvégeztem a cséplőgép és vetőmagtisztító, valamint a traktorvezetői tanfolyamot. A »fordulat éve« számomra az egyetem kényszerű elhagyását jelentette. Egy esztendőt a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcseleti és teológiai tanulmányokat folytattam.” Jóbarátja és később, a településfejlesztésben harcostársa, Miklóssy Endre1 így mutatja be őt Egy országépítő élete, kora és cselekedetei 1928 és 2007 között című írásában: „Felvidéki, besztercebányai eredetű a családja. A dédapja Knoll Ferenc szanitéc volt Görgey hadseregében, majd körorvos Szentendrén. Nagyapja szintén orvos, az apja, Kemény Ferenc budapesti banktisztviselő, anyja pedig Fényes Klára, Fényes László rokonságából. […] Kemény Berci 1928-ban született. Az 1944/45-ös sorsfordulót Budán élte meg. Mély benyomást tehettek rá a történtek. […] 1946-ban iratkozott be a Kertészeti Akadémiára, és itt ismerkedett meg évfolyamtársával, első feleségével, Balázs Ágotával, és együtt rúgták ki 1949-ben a pesti »bankárgyereket« és a hevesi »kulákivadékot«. […] Műszaki rajzolóként dolgozhattak, majd Berci 1951-ben valahogy vissza tudott kerülni az iskolába. Az ötvenes évek végétől tagja volt egy Bulányi-féle bázisközösségnek, ahol néhány apácával 20–25 példányban készítettek és sokszorosítottak egy hitbuzgalmi folyóiratot, mígnem az Éberség lecsapott rájuk, és 1961-ben bíróság elé álltak. A tököli börtönben kertészkedett azután, csak a családja sorsa aggasztotta. De egy bázisközösségi tag sohasem marad egyedül, s végül a Kennedy-féle 1963-as »nagy amnesztiával« ő is szabadlábra került.”