Míg Jálics Ferenc a legmagasabb (és egyben a legmélyebb) szinten egyesíti a keleti és a nyugati misztikát keresztény lelki iskolájában,1 jó néhány, vallását rendszeresen gyakorló keresztény hívő találja meg a vallásában hiányzó dimenziót, élményt (olykor csúcsélmény), stílust, praxist a horoszkópban, az agykontrollon, a Szcientológia Egyház dianetikai kurzusán, a transzcendentális meditáció, az Ezoterikus Tanok Egyházának előadásain, különféle guruk szeánszain vagy éppen a doboló sámán gyülekezetben, vagyis zömmel a kvázivallások és a New Age körébe tartozó vallási csoportokban és szervezetekben. Ezeknek szinte mindegyike, miként a buddhizmus is − megengedi a kettős tagságot, vagy nem féltékeny a másik (az elsődleges) vallásra, vagy pedig kliensi viszonyban van az érdeklődőkkel. A motívumok és az eredmények eléggé eltérőek. A szellemi potenciált növelő, gyógyító vagy a sorsot feltáró vallási és kvázivallási szolgáltatások zömmel olyan praktikus célokat szolgálnak, melyeket az elsődleges vallás nem tud kielégíteni, vagy azt nem olyan könnyen-gyorsan és látványosan teszi, mint a kiegészítő vallások. A másik részük olyan csendet képes teremteni, amilyet az elsődleges vallásban nem tapasztaltak a híveik. Mivel ez a jelenség még alig egy-két évtizedes hazánkban, nehéz megjósolni, hogy meddig tartható a domináns és szubdomináns vallás békés egymás mellett élése, mikor válik a másodszólam elsődlegessé. Mindenesetre az a tény, hogy az angliai és más európai keresztények negyede-harmada hisz a reinkarnációban, jelez valamit ennek a kettős kötődésnek az eredményéből. Az egyházi vezetők többségével szemben Rahner nem ijed meg ettől a felemás helyzettől, hanem úgy véli, hogy „nyugodtan és jóindulatúan el kell tűrni, ha az egyházzal szimpatizálók hallhatóan és nyilvánosan kijelentik, hogy csak részben tudják magukat azonosítani az egyházzal vagy a kereszténységgel. Anélkül, hogy bevételezni akarnánk őket, ők is az egyházhoz számítanak. Nincs értelme a csak fenntartással betérőknek állandóan értésükre adni, hogy csak megtűrt vendégek.”2