Kamarás István

Vallásszociológiai keresztmetszetek


A New Age típusú kvázivallások és valláspótlékok

A New Age lazán strukturált hálózatok (újpogányság, okkultizmus, spiritizmus, human potential mozgalom, új pogányság, keleti miszticizmus, sátánizmus) metahálózata, amelyekben fellelhetünk közös értékeket és nézeteket – eléggé kevés valóban újat. Az alapvető hitek között szerepel a „minden egy”, vagyis az a nézet, mely szerint minden isteni, még az ember is, de ennek nincs tudatában, ezért meg kell világosítania spirituális technika segítségével történő önmegváltással, önmegvalósítással, gnózissal. A legtöbb New Age-tag vagy New Age-kliens híve a reinkarnáció, a karmatan és az evolúció spiritualizált változatának. A fő „vallásos” dimenzió a kvázivallásokban nem a hit, az ismeret, a közösség vagy a rítus, hanem az intuíció és az élmény (mely inkább szellemi, mint vallási). Mivel a vallás és a szellemi mozgalom határesete, hívei könnyebben elfogadják a világi berendezkedés legfőbb igazságait, mint a legtöbb vallás hívei.

Vallásszociológiai keresztmetszetek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 708 2

A kötet első fejezetei közelmúltbéli események vallásszociológiai reflexiói, köztük a beszélő nevű Kolhoz Dei. A második témája a vallás-és felekezetközi viszonyok, valamint a párbeszéd és megbékélés lehetőségei. A harmadikban az új vallási jelenségek, valamint a vallásosság szociálpszichológiai dimenziói kerülnek bemutatásra a krisnásoktól az újpogányságig. A negyedikben a „keresztény társadalom” utáni paradigmaváltás lehetőségei szerepelnek, a magyarok Istenétől a ferencpápista reformig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vallasszociologiai-keresztmetszetek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave