Kamarás István

Vallásszociológiai keresztmetszetek


Istenkép

Meglepően nagy mértékű hasonlóság mutatkozott − ne feledjük, a társadalom fiatal és magas végzettségű rétegéhez tartózókról van szó − mind az istenkép, mind az Istennel való kapcsolat személyessége és bensőségessége tekintetében. A közeli-távoli kapcsolat skála egyik végpontjára (1-es értékkel) azok kerültek, akik számára Isten inkább távoli, hatalmas, rajta kívüli, parancsoló, ítélő, személytelen szellemi erő, király, apa és mester, a másik végére pedig (5-ös értékkel) azok, akiknek inkább közeli, a hívőben benne levő, biztató, vigasztaló, személyes, anya, barát, szerető társ. Egy kivétellel − a reformátusok (2,7-es értékkel) − valamennyi csoport (a buddhisták esetében − mivel számukra Isten nem létezik − a kérdést Buddhára vonatkoztattuk, egyharmaduk Buddhára sem tudta a felkínált kategóriáinkat értelmezni, a többiek körében 3,8-as átlagértéket regisztráltam) tagjainak többsége (3,4 és 3,8 közötti értékekkel) inkább közelinek, mint távolinak érzi Istent. Mindemellett jellemzőek az árnyalatbeli eltérések. Míg a pünkösdiek és a Jehova-tanúk valamivel közelebbinek érzik magukhoz Istent, személyesebbnek a vele való kapcsolatot, mint a többiek, jóval kevésbé érzik anyának, mint a többiek (akik közül a „hagyományos”, ISKCON-tag krisnások a legnagyobb mértékben).

Vallásszociológiai keresztmetszetek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 708 2

A kötet első fejezetei közelmúltbéli események vallásszociológiai reflexiói, köztük a beszélő nevű Kolhoz Dei. A második témája a vallás-és felekezetközi viszonyok, valamint a párbeszéd és megbékélés lehetőségei. A harmadikban az új vallási jelenségek, valamint a vallásosság szociálpszichológiai dimenziói kerülnek bemutatásra a krisnásoktól az újpogányságig. A negyedikben a „keresztény társadalom” utáni paradigmaváltás lehetőségei szerepelnek, a magyarok Istenétől a ferencpápista reformig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vallasszociologiai-keresztmetszetek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave