Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


Hallgatói szervezetek

A „kebelbeli” egyesületek a Dékáni Hivatal alá tartoztak, működésüket és alapszabályukat a dékán hagyta jóvá. Ezen egyesületek tagjai egyetemi polgárok (egyetemi hallgatók, szigorlók, tanársegédek) lehettek, a vezetőség munkájában azonban oktatók is részt vállal(hat)tak. A legjelentősebb, egyben legnagyobb taglétszámmal rendelkező szervezet, az 1921. november 6-án megalakult Egyetemi Közgazdaságtudománykari Ifjúsági Egyesület (EKIE) voltaképpen megfelelt a hagyományoknak. Feladata elsősorban a karra járó hallgatók tanulmányi ügyeiben való segítségnyújtás, szociális segélyezés, a „bajtársi összetartozás” elmélyítése a hallgatók és a végzettek között, valamint a tagok általános műveltségének és munkaerőpici elhelyezkedésének elősegítése volt.1 Ezenkívül rendszeresen szerveztek táncmulatságokat, előadóesteket, sőt hangversenyeket is a Szerb utcai épület egy-egy helyiségét igénybe véve. Az ambiciózus tervekhez a mindenkori Kari Tanács által nyújtott szerény, de stabil jövedelmet a tagok éves tagdíjai egészítették ki, így jobbára csak szolid színvonalú rendezvények megtartására és a közösségi szellem ápolására volt lehetőségük.

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave