Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


A tanárok és a tantárgyak

A tanári kar kiválasztása nem volt könnyű feladat. Egyszerre kellett megfelelni egymást szinte kizáró elvárásoknak: a megfelelő ideológiai beállítottság mellett az elfogadható tudományos színvonal követelményének. Az új tanári kar legtöbb tagját 1948 szeptemberében nevezték ki.1 A politikai prominensek – Rudas László, Nagy Imre, Berei Andor – is katedrát kaptak, ők azonban egyéb kötelezettségeik miatt sok esetben nem tudták megtartani az óráikat. A hallgatókkal való, tanórán kívüli együttlét is illúzió lett, pedig az egyetemi munkamódszer egyik fontos eleme lett volna. A visszaemlékezők rendkívül heterogén tanári kart festenek le az 1956 előtti évekből.2 Voltak köztük felkészült tanárok, „főállásban” politikai színtéren mozgó pártemberek és képzetlen oktatók is. A tanári karban nagyon sok fiatal volt. Végzés után sokan valamelyik tanszéken maradtak. A nehéz körülményeket nagymértékben ellensúlyozta a lelkesedés. Ahogy visszaemlékezésében Berend T. Iván írja, aki a korszakban az egyetem hallgatója volt: „Nagy történelmi vállalkozás részesének éreztem magam.” A legjobbak persze ilyen helyzetben is megtalálták a kiemelkedés útját: „A színvonaltalanságot is előnyünkre fordítottuk, hiszen zavartalanul merülhettünk el a kutatómunkában.”3

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave