Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


A hallgatók

A világháború utáni néhány éves demokratikus politikai berendezkedés elején, 1945–1946-ban a felvételi követelményeket liberalizálták, az előző időszakra jellemző korlátozások (zsidók, nők esetében) megszűntek. A nagyszámú jelentkező bejutását valamilyen módon szabályozni kellett, ezért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium karonkénti felvételi bizottságok megalakítását rendelte el már 1946-ban, megtéve az első lépést az állami irányítás és ellenőrzés bevezetése felé. A kommunista hatalomátvételt követően, a fordulat évében megkezdődött a felsőoktatás átalakítása az MDP programjának értelmében. Ez a totális diktatúra szabályainak megfelelően a teljes átalakítást jelentette intézményi szinten, a tanári kar, illetve a hallgatóság összetételében. Mindezt úgy vitték véghez, hogy közben erőteljesen növelték a hallgatói létszámot.1 A felsőoktatás ilyen mértékű átalakítása ilyen rövid idő alatt óhatatlanul színvonalcsökkenéssel járt. Ez az akkori „optimista” légkörben azonban csak keveseknek tűnt fel, és még kevesebben merték szóvá tenni. A hivatalos terminológia „a felsőoktatás demokratizálását” emlegette.

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave