Utaltunk már arra, hogy – mint minden alakuló életműben – az új alkotások Esterházynál is átértelmezik, megváltozott összefüggésekbe helyezik a korábbiakat. Szegedy-Maszák Mihály a Fuharosok kapcsán jelzi egyfajta retrospektív átértelmeződésnek a lehetőségét, melynek következtében Esterházy korábbi könyvei olyan alkotásmód példáiként is felfoghatók, ahol hangsúlyosabb poetológiai jelentősége van fantázia és valóság oppozíciójának, mint a Termelési-regényben: „A Termelési-regény utólag a Dichtung und Wahrheit kettősséggel társítja Fancsikó és Pinta kapcsolatát.”1 E természetes átértelmeződések azonban nyilvánvalóan csak akkor ismerhetők fel, ha megfigyelhetők a folytonosság azon jelzései is, amelyekhez képest a módosulások egyáltalán beállhattak. Mert igaz ugyan, hogy a Termelési-regényben sokkal tudatosabbak – s ilyenként magát az értelmezhetőséget is befolyásolják – a szöveg önreflexiós műveletei, azt mégsem téveszthetjük szem elől, hogy az új mű hangsúlyos beszédszerűsége jól érzékelhető sajátossága volt már mindkét novelláskötetnek is. Fantázia és valóság műképző feszültsége többnyire ugyanis mindkét könyvben a nyelvi imagináció önmagára (legalábbis) emlékeztető eljárásaiban oldódott fel. A Fancsikó és Pinta „nyelvből megalkotódó” történetei megítélésünk szerint a Termelési-regényben is olyan grammatikai feltételrendszer szerint őrzik meg folytonosságukat, amelyben alapvetően nem módosulnak a szöveg önfejlesztésének körülményei. A történetek itt is a nyelvből fejlenek ki, ezért fogadható el az öntükrözés indokolt reflexiójaként a krónikásnak az a megjegyzése, mely szerint ennek az új műnek akkor ismerjük fel a meghatározó szervező elvét, ha úgy tekintjük, mint a „regény(t), amint írja önmagát”. Kétségtelenül növekszik ugyan a történetet mint „epikus folyamatot” értelmező elbeszélés disztaxiája2 – legalábbis amennyiben a linearitás elvének megbontása nem egyszerűen a történetelemek sorrendi cseréiből, hanem a többféle („fiktív” és kvázi-valóságos) történet egyidejű fejleményei közötti tájékozódás folytonos megszakításából származik –, és ez a tény fokozza is az elbeszélés diskurzivitását. Nem vezet azonban oda, hogy a beszéd mint szöveg pusztán a nyelvi dimenzión belül tegye megbízhatóan felismerhetővé önmaga jelöleteit. Nyelvi imagináció és elképzelhető valóság oppozícióját tehát a Termelési-regény sem szünteti meg olyan radikálisan, mint a Finnegans Wake vagy a Zettels Traum típusú alkotások.