Az 1981-ben megjelent Függő legalább három szempontból sajátos sorsú darabja Esterházy műveinek. Ez a regény az első azok közül, amelyek – a Bevezetés a szépirodalomba közreadásával – utólag elveszítették önálló műalkotás-létüket; ez az egyetlen, amelynek a szerző utóbb hozzáférhetővé tette a teljes (?) idézetrendszerét, és ez a szöveg kanonizálódott elsőként.1 Azzal, hogy a Függő részévé vált a Bevezetés… szöveguniverzumának, persze még nem egykönnyen dönthető el e regény önállóságának kérdése. Mert nemcsak az igaz, hogy a Bevezetés… részeként olvasott Függőnek eltér a jelentése az önállóan megjelent változatétól. (Többek közt már csak azért is, mert a Bevezetés…-beli változat tartalmazza a jelöletlen idézetek forrásait, sőt margináliákkal és nem verbális tipográfiai jelekkel is ki van egészítve.)2 Igaz az is, hogy a Függő önállósága felől másképp dönthet az az olvasó, aki egységes műként, és megint másképp az, aki a szövegek puzzle-szerű összeállításaként fogja fel a Bevezetés…-t, vagy pedig az önálló – már kész – szövegek folytatható sorba rendezését („végtelen szöveggé” alakítását) tekinti a Bevezetés… meghatározó poétikai műveletének. Ugyanakkor – noha a Bevezetés… nem vele, hanem A próza iszkolásával kezdődik – a Függő akár úgy is olvasható, mint a Bevezetés… egyik, időben „visszahelyezett”, szinekdochikus kezdete.3 Legalábbis amennyiben ez a mű az első olyan, önállóan is megjelent része az 1986-os könyvnek, amelyik majd abban veszíti el a maga különállásának indexét. Hiszen nem csak arról van szó, amiről a Függő fülszövege tudósít: „Ez a kisregény egy könyvsorozat első darabja.”4 Arról is, hogy „a művek megjelenésének egymásutánisága megállapítható ugyan, de ez valószínűleg nem fog megegyezni a művek írásának egymásutániságával. Az idézetek koncepciózussága, logikája, bizonyos jelenségek megléte (például az, hogy minden lényeges szerepet játszó elem feltűnik már a Függőben) legalábbis egy előre eltervezett ciklusról árulkodik, s arról, hogy a Bevezetés… tervszerűen épül.”5