A nemzetközi környezetpolitika több évtizednyi fejlődésének, eredményeinek összességében történő áttekintése alapján alkothatnunk átfogó képet e nemzetközi együttműködés eredményességéről. A globális környezeti kormányzás olyan főbb összetevői, mint a multilaterális intézmények, programok és megállapodások hatékonyságának értékelésénél többféle szempontot kell számításba venni. Ezek megítélése nemcsak idővel változott, hanem jelentékenyen függött attól is, hogy a környezeti rendszer mely összetevőjére, folyamatára vagy esetleg e rendszer egészére vonatkoztak. Tovább árnyalja a megfelelő értékelés készítését, hogy a „szereplőknek” – pl. egy egyezményben részes államoknak – mikor és mekkora volt a felismert és elismert felelőssége az adott probléma kialakulásában, meglétében, valamint milyen volt a vállalást, cselekvési készséget érintő helyzete és lehetősége. Előrebocsátjuk azt a sommás megállapítást, hogy a nemzetközi szervezetek sokaságának tevékenysége és az elfogadott jogi és politikai eszközök számossága ellenére – egészében véve – a globális környezet állapota súlyosbodik a növekvő antropogén hatások miatt. Következésképpen különösen fontos annak tisztázása, hogy mit jelent e kérdéskörben a „hatékonyság”, melyek a javításának akadályozó tényezői és azok a módszerek, eszközök, amelyekkel felül lehet(ne) kerekedni ezeken az akadályokon. E problémakörrel számos nemzetközi fórumon foglalkoztak, így a 2005. évi ENSZ-csúcstalálkozón, ahol arra is utaltak, hogy a környezeti feladatokat jobban integrálni kell a fenntartható fejlődési keretrendszerbe és a meglévő intézmények tevékenységét jobban össze kell hangolni [UN, 2005b1]. A már azóta is eltelt másfél évtized alatt e téren nem sok történt, de legalább a 2015-ben elfogadott új fenntartható fejlődési program közös cselekvési alapot teremtett minden érintett nemzetközi szervezet, a kormányok és a nem kormányzati szervezetek számára is [UN, 2015].