Kulcsár Szabó Ernő

A magyar irodalom története 1945–1991


Az elvont szövegszerűség felé

Történet és elbeszélés megkülönböztetésének két, egymással látszólag ellentétes lehetősége testesül meg a nem szimulatív eljárások ama változatában, amelyik a korszak egészét tekintve is az egyik legmélyebbre ható fordulatot hozta meg a magyar prózaepika történetében. Utaltunk már rá, hogy az elbeszéltség mozzanatát kitüntető irányzatok többek közt azzal próbáltak túljutni a leíró hitelesség hagyományán, hogy tudatosan kerülték a szubjektív történetmondás örökölt formáit. Nemcsak azt ismerték fel, hogy a vallomáspróza éncentrikus nyelvhasználata útjában áll a megváltozott emberi szituáltság művészi kifejezésének, de tarthatalannak bizonyult számukra a realista elbeszélés omnipotens nézőpontja is. A mindentudó elbeszélő „objektivitása” mind kevésbé leplezhette már a közbeiktatott narratív kompetenciák korlátozottságát. A valóság leképezése és a szövegszerűség közt egyensúlyt teremtő prózamodellel egyidejűleg kibontakozó másik nagyobb irányzatnak az adott egyéni karaktert, hogy poétikai-nyelvi magatartásként tette indokolttá egy új jelhasználat bevezetését.

A magyar irodalom története 1945–1991

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 647 4

A történelem irodalmi valósága ugyan sohasem rögzül végérvényes és változatlan tudássá, de feltétlenül jogos lehet a kérdés: mi indokolja modern irodalmunk történetének újraértelmezését? A válasz nem túlságosan bonyolult. Az irodalom létmódjának időbelisége maga az a „mögékerülhetetlen" tényező, amely miatt újra meg újra meg kell írni az irodalom történetét. S ahogyan Nietzsche immár több mint egy évszázada figyelmeztetett, még csak nem is mi cselekszünk ilyenkor, hisz „az a téves alapmegfigyelés, hogy én hiszek, én vagyok az, aki tesz valamit..." Vagyis, a mi helyzetünkre értve, az irodalomtörténetet sem az irodalomtudósok írják, hanem a mindenkori élő irodalom maga. Általa és rajta keresztül pedig az a szövegközi irodalmi folyamat, amely a hagyomány és a jelen közti „interakcióban" nyer alakot. Innen tekintve az irodalom története a nyelvként felfogott irodalmiság története. Arra tettem tehát kísérletet, hogy a szövegek modalitásából a nyelvként elgondolt irodalom legnehezebben hozzáférhető válaszait szólaltassam meg: a művekben, életművekben megnyilatkozó nyelvi-poétikai magatartást. (Mert csak ez tudósít a mondottak igazságtartalmához való viszonyról.) A század egyik kiemelkedő nyelvésze, Eugenio Coseriu szellemében azt tartva szem előtt, hogy a nyelvként értett esztétikai tapasztalat mindig több, mint amire önmagában egy nyelv egyáltalán képes lehet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-a-magyar-irodalom-tortenete-1945-1991//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave