Ha pedig már egyszer megszületett az érdek nélküli esztétikai ítélet és a vele járó kedvérzés, a már meglévő ízlésítélethez érdek kapcsolódhat. Az érdek kívülről kapcsolódik, tárgy létezése miatt érzett kedv vagy kedvtelenség következményeként, és ez a kapcsolódás lehet empirikus eredetű vagy fogalmi alapú. A szép ugyanakkor empirikusan csak a társaságban vagy társadalomban (Gesellschaft) érdekel. Az ember hajlamánál fogva társasági és társadalomra utalt, ennélfogva az ízlést, mellyel együtt jár az érzések közlése, saját természetes hajlamunk támogatójának kell tartanunk. „A kedv általános megosztásának figyelembevételét mindenki el is várja, sőt megköveteli mindenki mástól, úgyszólván egy eredeti, az emberiség által önmagának diktált szerződés nevében.”1 A civilizáció magasabb fokán az emberek a kedvérzést már csak általános megoszthatósága miatt tartják értékesnek, és akár jelentéktelen is az érzés, megoszthatósága szinte végtelen értékűvé teszi. A kedvérzéshez kapcsolódó társadalmi érdek azonban éppen empirikussága miatt még így kapcsolódva sem lehet Kant szerint az ízlésítélet szempontjából alapvető. Az ízlésítélet számára az a priori vonatkozások a meghatározók. Ha a priori érdeket találnánk kapcsolódni az ízlésítélethez az ítélet meghozatala után, akkor feltárható lenne az ítélőképességben rejlő kapcsolat – az a priori elmeképességek sorában köztes tag – az érzéki élvezet és az erkölcsi érzés közt.