A transzcendentális esztétika bevezető (1. §) utáni első szakasza (2–3. §) a térről, második (4–7. §) pedig az időről szól, a fejezetet általános megjegyzésekkel (8. §) zárja. A bevezetőben ismeretelméleti alapfogalmak axiomatikus felvezetését, majd definíciókat és magyarázatokat találunk. Gyakran elkerüli a kommentátorok figyelmét, hogy ez a mű tényleges kezdőpontja, itt még nem rendelkezünk fogalmakkal, sőt bizonyos értelemben szavakkal sem, legalábbis olyanokkal, amelyek immár az új észkritika kontextusában értelmezettek és értelmezhetők lennének. Kant olyan olvasót tételez föl, aki most lép be rendszerébe. A rendszer megismeréséhez fogalmakon keresztül vezet az út, és művét fogalmi meghatározásokkal indítja. Ez azonban nem történhet definíciókkal, mert minden definíció már egy axiómarendszeren belül van, és a fogalom meghatározása már a rendszer első axiomatikus fogalmaival történik. A szigorú rendszeres eljárás, mint a matematikában is, először nem-definálható alapfogalmak, axiómák meghatározásával kezdődik. Reinhard Brandt azt írja, hogy az első paragrafust nem könnyű megfejteni, mivel a gondolati lefutás nehezen áttekinthető, továbbá nem világos, hogy „milyen episztémikus státussal kell vagy tudnak rendelkezni az itt végigvitt meghatározások és megnevezések”.1 Brandt fő kifogása, hogy Kant fogalmi előkészítés nélkül (ohne begriffliche Vorbereitung) specifikálja a fogalmat, és nem veszi figyelembe, hogy egy axiomatikánál ez nem is lehetséges. Elemzése során később mégis említi, hogy itt az egész Kritika axiomatikus alapjainak letételéről van szó, ám ez a megállapítása nem hat vissza módszerére, vagyis, hogy annak tekintse ezt az első paragrafust, ami, az axiómák felállítása és az első definíciók helyének.