Az a priori tárgyvonatkozás és eredet nem jelent teljes függetlenséget a tapasztalattól, e fogalmak pusztán a tapasztalat hatására lépnek működésbe: „e fogalmak (akárcsak bármiféle megismerés) esetében mód van a tapasztalathoz fordulnunk, ha nem is a lehetőségük elvéért, legalább a keletkezésükre alkalmat adó okokért, hiszen az érzékek benyomásai adják az első lökést ahhoz, hogy egész megismerőképességünk mozgásba lendüljön a fogalomalkotás céljából, és létrehozza a tapasztalatot, mely két igencsak különböző elemet foglal magában, nevezetesen a megismerésnek az érzékekből származó anyagát és az anyag elrendezésére szolgáló, sajátos formát, mely utóbbi a tiszta szemlélés és gondolkodás belső forrásaiból szökik elő, mihelyt ezek, az anyag megjelenésének hatására, működésbe lépnek és fogalmakat kezdenek alkotni”.1 Ugyanakkor Kant szerint nem lenne helyes Locke-ot és az empirizmust követnie abban, hogy a közvetlen empirikus észlelésből próbálja meg levezetni a tudás egészét. A gondolatok születési bizonyítványát a gondolatok tartalmát adó érzékiségen kívül kell keresnünk. A születési bizonyítvány tehát csak a szerkezetre vonatkozik, nem a tartalomra. Kant visszautasítja az ismeretelmélet empirikus megalapozását, tekintve, hogy az empíria szerinte mindig már egy bizonyos (érzéki és kognitív) struktúra meglétét feltételezi. Szerinte aki a megismerést, mely csak empirikus lehet, empirikusan próbálja megmagyarázni és kizárólagosan empirikus eredetekre akarja visszavezetni, az „nem értette meg ezen ismereteink egészen sajátos természetét”.2 Nem értette meg az ismeretelméleti kérdés jellegét.