Az értelem a fogalmak képessége. Az elme további aktivitásai a mondatok, kijelentések, vagyis ítéletek megformálása, továbbá a mondatok logikai szerkezetbe, összefüggésrendszerbe való kapcsolása, a következtetés. Ezek Kant szerint rendre az ítélőerő és az ész funkciói. Az ítéletek két fogalmat kapcsolnak össze, alanyból és állítmányból állnak, megállapítják, hogy valami micsoda, például „ez nyúl” vagy egy további lépésben „a nyúl tapsifüles”, „minden elefánt ormányos”, „egy elefántnak sincs kopoltyúja”, vagy akár „a világ tele van nem-elefántokkal”. Az ítélőerő az összekapcsolás képessége, tehetsége, melynek segítségével és irányításával a megfelelő fogalmakat a megfelelő szemléletekhez kapcsoljuk. A szemléleti sokaság előttünk van, a képzelőerő segítségével egyben látjuk a mezőn ugráló szürkésbarna színes sokaságot, foltot, mozgást, majd erre az értelem az ítélőerő segítségével alkalmazza a „nyúl” fogalmát. A fogalmak és a szemléletek összekapcsolásához ítélőképességre van szükség, ez a képesség az ítélőerő. „[A]z alaptételek analitikája csupán az ítélőerő számára ad kánont; megtanítja képességünket, miként kell jelenségekre alkalmazni az a priori szabályok feltételei gyanánt szolgáló értelmi fogalmakat. … Ha az értelem szabályok alkotásának képessége, úgy az ítélőerő az a képesség, hogy szabályok alatt összefoglaljunk, azaz eldöntsük, hogy valami egy bizonyos szabály (casus datae legis) alá tartozik-e vagy sem.”1