A priori alaptételeknek nevezi Kant azokat a transzcendentális tételeket, amelyek minden más ítélet alapját képezik, maguk viszont nem alapulnak további, általánosabb, alapvetőbb vagy átfogóbb ítéleteken. A transzcendentális alaptételek az értelem azon ítéletei, melyeket az értelem a kategóriák és a sémák segítségével még minden tapasztalat előtt képes megalkotni. Az alaptételek a valóságról való olyan alapvető és legáltalánosabb kijelentések, melyek minden tapasztalat előtt a valóságról állíthatók. Mint ilyenek formálisak és a megismerhető világ formális struktúrájáról adnak felvilágosítást, vagyis arról, hogy milyen szerkezetű világ megismerésére vagyunk képesek kognitív képességeink segítségével. E filozófiai alaptételekből természetesen nem lehet közvetlenül semmiféle tudományos tételt levezetni, pusztán azokat az elveket lehet megadni, amelyeket minden, a világról szóló megállapításnak tartalmaznia kell. Kant alapelvei egyetlen természetfilozófiához vagy fizikához sem kapcsolódnak, és ezért meddők azok a viták, melyek arról szólnak, hogy Kant alaptételei a modern matematika vagy a modern fizika által cáfolatot nyertek volna. Kantot pusztán az ismeretelmélet elvei érdeklik, melyek függetlenek a konkrét fizikai vagy tudományos megállapításoktól. Az alaptételek elve transzcendentális és ismeretelméleti, és kimondja, hogy a tapasztalat vagy megismerés és tárgya elválaszthatatlanok, amiből következik, hogy a tapasztalat vagy megismerés és tárgya lehetőségi feltételei is egybeesnek: „a tapasztalat egyáltalán mint tapasztalat lehetőségének feltételei egyszersmind a tapasztalatban adott tárgyak lehetőségének feltételei is, és ezért mint szintetikus a priori ítéleteket objektív érvényesség illeti meg őket”.1