Boros János

Immanuel Kant


A mű felépítése

A mű szerkezete hasonló, mint A tiszta ész kritikájáé. Az Előszót és a Bevezetést követően a mű két fő része a tiszta gyakorlati ész elemtana, illetve módszertana. Az elemtan szintén analitikára és dialektikára oszlik. Az analitika azonban ellentétes tárgyalási irányban halad, mint az első kritikai mű. A világ megismeréséhez két partner kell, a megismerő és a megismert vagy megismerendő világ. A megismerő azt képes megismerni, ami a világból belép a megismerő szerkezetébe, és a belépés helye az érzékelés képessége, amit a fogalmi feldolgozás követ. Miközben az érzékiség továbbá a fogalmak, az állítások (Kant ítéleteknek nevezi) és a következtetések képessége a szubjektumhoz tartoznak, benne vannak, az, ami ebbe belép, ami a megismerés tartalma, az kívülről jön. Ennek megfelelően Kant az első kritika analitika részében a szubjektum megismerőképessége feltárása során az érzékiségtől indul ki, és halad az értelmen (a fogalmak képessége), az ítélőerőn (az ítélethozatal vagyis állítások létrehozásának képessége) át az észig (a következtetések képessége).

Immanuel Kant

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 740 2

Boros János (Pécs, 1954), a Pécsi Tudományegyetem tanára. Filozófiai tanulmányait Svájcban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban végezte. Alapvető szerepet játszott a pécsi egyetemen a filozófia szak (1992) és a filozófia doktori iskola (2002) létrehozásában. Jelen kötet a tizenharmadik monográfiája, mely bevezetést kíván adni Immanuel Kant (1724–1804) filozófiájába, műveinek olvasásába. „Sapere aude!”, azaz „Legyen bátorságod saját értelmedet használni!” – szólította föl kortársait az újkor legjelentősebb filozófusa, a gondolkodástörténet egyik legnagyobb alakja. Az elmúlt kétszáz évben nyilvánvalóvá vált, hogy Kant jelentőségében és hatásában egyenrangú a rendszeres gondolkodást és a tudományokat megalapozó antik görög filozófusokkal, Szókratésszel, Platónnal és Arisztotelésszel. „Szókratész módszerével, azaz ellenlábasunk tudatlanságának napnál világosabb bizonyításával örök időkre végeztünk az erkölcsöt és a vallást támadó minden ellenvetéssel”, állította a nagy német gondolkodó. Napjainkra egyetlen filozófiai, humántudományi irányzat vagy iskola sem képzelhető el az ő hatása nélkül, sőt agykutatók és neurológusok is egyre nagyobb figyelmet szentelnek írásainak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-immanuel-kant//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave