Farkas Beáta

A közgazdasági gondolkodás rövid története


A fiziokraták

Az 1750-es években egy csoport szerveződött francia közgazdászokból François Quesnay vezetésével, akik magukat „a közgazdászoknak” (les économistes) hívták. Ezzel megszületett az első közgazdasági iskola, ami ugyan alig élt tovább, mint egy negyedszázad, de nagy hatással volt a politikai gazdaságtan fejlődésére. A „szekta” tagjai, ahogy szintén nevezték őket, indították el az első közgazdasági folyóiratokat. A fiziokrata elnevezés a görög természet (physis) és uralkodni (kratein) szavakból származik, a fiziokratizmus mint irányzat a természet uralmát jelenti. Munkásságuk része volt azoknak a válaszoknak, amelyeket a francia felvilágosodás adott a francia abszolutizmus, az ancien régime válságára.

A közgazdasági gondolkodás rövid története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 742 6

A közgazdasági gondolkodás rövid története több évtizedes hiányt pótol a magyar nyelvű könyvkiadásban. Egyrészt olyan tananyagot tartalmaz, amely megalapozza az alapszakos közgazdászhallgatók általános szakmai műveltségét, másrészt a mesterszakos és doktori hallgatók, illetve az érdeklődő szakemberek részletesebb ismereteket is találnak benne. A szerző bemutatja, hogy az egyes korokban mit tartottak a közgazdaságtan tárgyának, milyen kérdések foglalkoztatták a közgazdászokat, és ezeket milyen módszerekkel vizsgálták: mindezeket a kötet szélesebb történelmi és eszmetörténeti háttérbe ágyazza. A hasonló nemzetközi kiadványokhoz képest nagyobb teret szentel az alternatív irányzatoknak, valamint a közép- és kelet-európai, különösen a magyar szerzőknek, akik közül legtöbben a nyugati világban tettek szert hírnévre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-a-kozgazdasagi-gondolkodas-rovid-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave