John Maynard Keynes a közgazdaságtan olyan meghatározó személyisége volt a 20. században, ami Ricardo 19. századi befolyásához hasonlítható. Mindketten úgy alkottak közgazdasági elméletet, hogy ezzel koruk kihívásaira válaszoltak. Ricardo az üzleti élet mellett a politikai életben is részt vett, de egyetemen sose tanított. Keynes az egyetemi munkája mellett magas rangú közhivatalnokként nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is jelentős szerepet játszott mind az első világháború utáni béketárgyalásokon, mind a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer kialakításában. Talán ezzel a közvetlen érintettséggel és felelősséggel magyarázható, hogy míg Ricardo elméletének elvontságával, könyörtelenül pontos logikájával nyűgözte le kortársait, addig Keynes elmélete az adott korban közvetlenül alkalmazható megoldásaival, a nem egyértelmű, többféleképp továbbgondolható megfogalmazásaival inspirálta közgazdászok generációit. Keynes esetében elmondható, hogy a rendkívüli tehetség találkozott rendkívüli lehetőségekkel. A híres angol egyetem, Cambridge professzoraként és az akkor még világhatalom Nagy-Britannia politikai elitjének tagjaként nemzetközi színtéren jeleníthette meg elgondolásait, hatása a fejlett és fejlődő országokban is gyorsan jelentkezett. Az 1929-es nagy válságra 1932-ben új megállapodást, „New Dealt” hirdető elnök, Roosevelt Amerikájában a közgazdász-társadalom már a második világháború előtt nagyra értékelte Keynest. A második világháború és Keynes halála után a keynesiánus gondolkodás világszerte elterjedt. Az 1970-es évek gazdasági válságáig a nevével fémjelzett gazdaságpolitika uralta a nem kommunista világrendszer túlnyomó részét.