Roger Penrose

A császár új elméje

Számítógépek, gondolkodás és a fizika törvényei


Maxwell elektromágneses elmélete

A világ newtoni képében piciny részecskékre gondolunk, ezek egymásra a közöttük lévő távolságtól függő erővel hatnak – ha pedig nem teljesen pontszerűek, akkor alkalmanként, a tényleges fizikai érintkezéskor visszapattannak egymásról. Mint már előbb említettem, az elektromos és mágneses erők (mindkettő létezéséről az ókor óta tudnak, részletesebben William Gilbert 1600-ban és Benjamin Franklin 1752-ben kezdte tanulmányozni azokat) a gravitációs erőkhöz hasonlóan hatnak, amennyiben szintén a távolság négyzetével fordított arányban csökkennek, viszont inkább taszítóak, mint vonzóak – azaz hasonló a hasonlót taszítja –, és nem a tömeg, hanem az elektromos töltés (illetve a mágneses pólus erőssége) szabja meg az erő nagyságát. Ezen a szinten az elektromosság és a mágnesség nehézség nélkül beilleszthető a newtoni sémába. A fény viselkedése nagyjából (bár némi határozott nehézséggel) szintén leírható vagy úgy, hogy egyedi részecskékből (fotonokból, ahogy ma mondjuk) összeállónak tekintjük, vagy hullámmozgásnak valamilyen közegben, ez utóbbi esetben magát a közeget („étert”) is részecskékből állónak kell gondolnunk.

A császár új elméje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 863 7

Ha azt mondjuk: matematikai fizika, sokan erős késztetést éreznek majd, hogy visszategyék ezt a könyvet a polcra. Pedig ezzel nagy hibát követnének el, mert A császár új elméje éppen a laikus érdeklődőket szólítja meg, amellett, hogy a témában járatosabbaknak is érdekes olvasmányul szolgál. Szórakoztató, könnyen érthető stílusban fedi fel előttünk világunk legnagyobb rejtélyeit - olyan kérdéseket, amelyekről korábban csak alig érthető szaknyelven születtek könyvek.

Roger Penrose, korunk egyik legnagyobb matematikai fizikusa azonban leül az asztalunkhoz, és úgy magyarázza el nekünk a mesterséges intelligenciát, a kvantummechanikát, a relativitáselméletet vagy a kozmológiát, mintha csak a tegnap este látott, izgalmas filmről mesélne. A könyv ezért az elmúlt években igazi klasszikussá vált - és azért is, mert sokak szerint meggyőzően érvel a számítógépek önmagukat meghaladó mesterséges intelligenciájának hívei ellen. Penrose bebizonyítja, hogy az értelem nem egyszerű fizikai törvények alapján működő gép, és az emberi elme mindig is többre lesz képes, mint parányi kapcsolók és huzalok tetszőlegesen bonyolult szerveződése, ezért az embert legyőző mesterséges intelligencia elméletének önjelölt császárai meztelenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/penrose-a-csaszar-uj-elmeje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave