A szivacsok (Porifera) többsejtű állatok, de a testszerveződésük alacsony szinten áll. Különböző működésű sejtjeik vannak, de ezek még nem alkotnak valódi szöveteket. Többnyire telepes felépítésűek, ami azt jelenti, hogy igen sok szivacs egyed él együtt. Az egyedek testfelületét számtalan apró pórus vagy likacs borítja, melyeken keresztül beáramlik a víz, és egy bonyolult járatrendszeren át jut el azokhoz a kamrácskákhoz, ahol a táplálékot felvevő galléros-ostoros sejtek vannak. Ezek állandó ostorcsapkodásukkal hajtják a vizet a kivezetőnyílások felé, miközben a nyálkával bevont, mikrobolyhok sorozatából álló gallérjukkal, mint szűrővel, kiszűrik a táplálékként hasznosítható szerves törmeléket, egysejtűeket és baktériumokat. A felvett, részben megemésztett anyagokat a vándorsejtek kapják, és ezek osztják el a többi sejt között. A járatrendszeren átáramló víz a kissé beszűkülő kivezetőnyílásnál távozik nagy erővel. Az édesvízi szivacsok kivétel nélkül a kova-szaru szivacsok (Demospongia) közé tartoznak. Az elnevezés arra utal, hogy a szivacsokra általánosan jellemző váz itt jellegzetesen kétféle anyagból épül fel. Az egyik alkotóelem a szilícium-dioxidból álló törékeny kovatűk tömege, a másik pedig az ezeket összekötő spongin rostok, melyek gyakran a tűket is magukba zárják. A spongin olyan jódtartalmú fehérje, amely néha 14% jódot is tartalmaz. A népi gyógyászatban is használták belsőleg a porrá tört szivacsot golyva ellen. A kezelések eredményesek voltak, hiszen a jód tartalmú hormonokat termelő pajzsmirigy golyvás elváltozásának egyik fő oka a jódhiányos táplálkozás.