Laki János (szerk.)

A megtestesült elme a filozófia történetében

Az észlelés fizikalista felfogása Galileinél

Az, hogy Galilei észlelésfelfogását a fenti értelemben fizikalistának nevezem, legalább két kérdést vet föl. Az első az, hogy miképp magyarázható a nem térbeli tulajdonságok észlelése − erre alább visszatérek. A második kérdés az, hogy Galilei fizikalizmusa implikálja-e a lélek anyagi voltát. A válasz az, hogy természetesen nem. Az észlelés imént vázolt fizikai-biológiai mechanizmusa akár szubsztanciadualizmussal is összeegyeztethető lenne (persze a mentális okozással kapcsolatos standard problémára nála ugyanúgy nem lenne válasz, mint Descartes-nál), azonban Galilei nem volt dualista − de materialista sem. Amikor azt mondom, fizikai-fiziológiai rendszerként kezelte az észlelést, arra utalok, hogy annak az antik hagyománynak a keretében gondolkozott a lélekről, mely az észlelést, emlékezést és képzeletet testi funkciónak tekintette. Ahogy R. Sorabji fogalmaz: „Arisztotelész biológiai lélekfogalmának megfelelően [...] az észlelés az életfolyamat, s nem a tudat manifesztálódása” (Sorabji, 1974: 68 – kiem. L.J.). Galilei elgondolásában az észlelés szempontjából az észlelő test anyagának korpuszkuláris átrendeződése a fontos, s ez az anyag élő és érzékeny, azaz lélekkel áthatott. Itt azonban csak a léleknek a vegetatív és szenzitív, az anyagtól nem elkülöníthető részéről vagy funkciójáról van szó. E testi funkciók beindulását fizikai stimulusok iniciálják, de ez a fizikalizmus nem a lélek egészére, s nem a mentális folyamatok összességére terjedt ki, csakis az észlelésre, emlékezésre és a képzeletre, az intellektusra nem.

A megtestesült elme a filozófia történetében

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Filozófia

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laki-a-megtestesult-elme-a-filozofia-torteneteben//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero