A szűkebb Husserl-kutatáson túl a filozófiai és tágabb intellektuális köztudatban sokáig egy erősen karteziánus-kantiánus jellegű, dualista és idealista filozófus képe élt Husserllel kapcsolatban, egészen a kilencvenes évek elejéig. Ezt a képet egyebek mellett, nem utolsósorban, Heideggernek és követőinek Husserl fölött gyakorolt kritikája alapozta meg, táplálta és motiválta. Ez volt a helyzet annak ellenére, hogy ha csak a Husserl által írt és még életében megjelent műveket tekintjük, rögtön ott van az 1931-ben Gabrielle Peiffer és Emmanuel Levinas fordításában franciául megjelent Karteziánus elmélkedések című könyv, melyben a testiség alapvető szerepet tölt be. Ennek ellenére, amennyire ez a különböző, rá vonatkozó, nem speciálisan Husserl-kutatóktól származó kijelentésekből megállapítható, a szélesebb filozófus és nem filozófus közönség tagjai nem úgy gondoltak Husserlre, mint aki a testnek kiemelt jelentőséget tulajdonított volna. Ez a kép egyebek mellett a ’90-es évektől a megtestesült elme gondolatkörének képviselői révén kezdett megváltozni (pl. Varela–Thompson–Rosch, 1991). A tudat elméletének egy olyan, nem dualista és nem is reduktivista megközelítéséről van szó, amely a klasszikus test–elme kettősséget egy újabb, nem reduktivista monizmus irányába mutató kettősséggel szerette volna felcserélni, nevezetesen szubjektív test (Leib) és objektív test (Körper) kettősségével; és amelynek egyik lényegi forrása a fenomenológia, mégpedig (Merleau-Ponty filozófiája mellett) speciálisan a husserli fenomenológia volt. Olyan gondolkodók továbbá, mint Shaun Gallagher (1986) és Dan Zahavi (1994) – akik szintén az akkor, a ’90-es években éppen felemelkedő megtestesült elme teóriájának képviselői közé tartoztak – meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a Husserllel kapcsolatos dualista, erősen idealista kép enyhüljön. Végül ki kell emelni a francia filozófiai és különösen fenomenológiai tradíciót is, amelyben egyfelől a test mint olyan témája, másfelől maga Husserl mindig is különlegesen fontosak voltak; és melynek képviselői egyre intenzívebb kutatásokat végeztek a test husserli elméletével kapcsolatban (vö. pl. Franck, 1981; Depraz, 1995; Henry, 1990; Henry, 2000). A Husserl-kutatók számára a terjedelmes kutatási kéziratanyag, valamint a szerző életében publikálatlan művek alapján többé-kevésbé a kezdetektől fogva világos volt a test kitüntetett helye Husserl filozófiájában. Viszont ami a szélesebb köztudatot illeti, döntően az imént említett folyamatok hatására az utóbbi három évtizedben jutottunk el oda, hogy Husserlre nem spekulatív idealista gondolkodóként tekintenek, és a testről vallott felfogásának monista irányú, de természetesen a naturalizmustól és redukcionizmustól szigorúan elhatárolódó törekvéseit is méltányolják, figyelembe veszik.