Laki János (szerk.)

A megtestesült elme a filozófia történetében


Bevezetés

A kognitív tudomány gyors és látványos eredményeket felmutató fejlődése nagymértékben hozzájárult az emberi megismerő rendszer jobb megértéséhez. Azonban az emberi megismerő rendszer középpontjával kapcsolatban, amire az Én (Self) szóval szokás referálni, a kognitív tudomány gyakorlatilag semmiféle pozitív állítást nem tud tenni. Az Énre irányuló kognitív tudományos vizsgálatok általános konzekvenciája az, hogy az agyban semmi sem feleltethető meg egy olyan egységes, permanens belső esszenciának, amely különbözik a folyton változó mentális és fizikális karakterisztikától, és egyfajta megismerő központként funkcionál (Damasio, 2010; Varela–Thompson–Rosch, 1991; Flanagan–Caruso, 2018; Rupert, 2018). Következésképp a mentális világban elkülönülő megismerő vagy „központi tapasztaló és irányító ágens” – mely az Én (Self) fogalmának is megfelel – nem létezik. A kognitív tudomány konklúziója az, hogy az Én illúzió, amit az agytevékenység generál, ezzel pedig referencia nélkülivé, értelmetlenné teszi az Én fogalmát (Kovács, 2018). Ezt a komoly morális és egzisztenciális problémákkal terhelt álláspontot Evan Thompson neuronihilizmusnak nevezi (Thompson, 2020).1

A megtestesült elme a filozófia történetében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laki-a-megtestesult-elme-a-filozofia-torteneteben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave