Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Partnerek kiválasztása

Mivel minden ökoszisztéma alapja az együttműködés, egy ökoszisztéma kialakítása vagy meglévő ökoszisztémába való belépés előtt minden résztvevő számára alapvető kérdés a partneri kör meghatározása. Különösen fontos ez abból a szempontból, hogy az innovációs ökoszisztémák sajátossága, hogy általában három eleve különböző szféra (pl. nemzeti kormányzat – helyi kormányzat, kisvállalat–nagyvállalat, állami egyetem – magánegyetem) közötti kooperáció létrehozására irányulnak. Mindez magában hordozza annak lehetőségét, hogy az ökoszisztémában részt vevők egymás versenytársai is lehetnek a piacon. Jó példa erre az Apple és a Motorola, amelyek 2004-ben együttműködési megállapodást kötöttek az iTunes zenemegosztó felület mobiltelefonos alkalmazásáról, majd röviddel ezután a két cég egymás riválisává vált az okostelefonok piacán. A fenti példa jól mutatja, hogy a részt vevő szervezeteknek megfelelően el kell határolniuk a kompetitív, versengő és kooperatív, együttműködésen alapuló kapcsolataikat oly módon, hogy egyik ne zárja ki a másikat (Adner 2012). Versenytársak általában akkor vesznek részt azonos ökoszisztémában, ha az innovációs cél konkrét és objektív. Ebben az esetben a felek elsősorban az innovációval járó költségeket és kockázatokat osztják meg, mivel felismerik, hogy egy adott újdonság piacra viteléhez széles körű technológiai fejlesztésre és ezek egyidejű alkalmazására van szükség. Napjainkban látható, hogy az 5G technológiát használó eszközök, például televíziók már kaphatók az üzletekben, ugyanakkor még nem mindegyik televíziószolgáltató képes 5G technológiával közvetíteni. Egyértelmű, hogy amíg a fejlett technológia nem érhető el széles körben, addig a különböző elektronikai újdonságok piaca sem eléggé vonzó a fogyasztók számára.

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave