A globalizáció ma a világgazdaság egyik meghatározó és egyben térformáló jellemzője. Hatására alakultak ki a nyitottabb és versenyképesebb piacok, amelyek működése jelentős befolyással van a regionális versenyképesség alakulására. A változások irányában ható globális tényezők tendenciái intenzív piaci mozgásokat, nyitásokat generálnak, amelyeken keresztül a versenyképesség helyi tényezőit is meghatározzák. Ez a globális piacnyitás napjainkban azt jelenti, hogy a lokális szinten gazdálkodó vállalkozások mellett a regionális, az országos és a nemzetközi piacon mozgó vállalatok eltérően értelmezhetik a versenyképességet befolyásoló rendszereket, a globalizáció komplexitásából eredő gyengeségeket és fenyegetéseket is. Mindezek alapján megállapítható, hogy a regionális versenyképesség fenntarthatósága szükséges a térbeli gazdasági növekedéshez, így a vállalati versenyképesség mellett megkerülhetetlen a regionális versenyképesség összefüggéseinek ismerete is. A gazdaságfejlesztést irányító kormányzatoknak tisztában kell lenniük ennek a térbeli szintnek a fontosságával, hiszen a lokális gazdaság fejlesztéséhez ezen keresztül vezethet az út. Lombana és Rozas kutatásai szerint célszerűbb az országok versenyképességéről beszélni, mint arról, hogy mennyire versenyképesek e területek egyes részei (Lombana–Rozas 2009). Véleményük szerint a versenyképességet meghatározó tényezők nem öröklődnek, hanem a sajátos készségekből, adottságokból jönnek létre, amelyeket országos szinten lehet értelmezni, de lokális összefüggések nélkül ezek az irányok téves irányokat eredményezhetnek. Ilyen tényező lehet az oktatási rendszer, a technológiai know-how, a kutatási és innovációs infrastruktúra, a humán tőke minősége vagy az adott állam támogatási politikája (Rojas–Sepúlveda 1999; Mahmood–Ezeala-Harrison 2000). Ezekkel a logikai elvekkel ellentétben a „versenyképesség” kifejezést számos kutatás csak vállalati szinten értelmezi, a globalizáció hatására mégis regionális vagy nemzeti szintű dimenzióban készülnek a versenyképességi tervek. Egyetértve Muller, illetve Mancha és munkatársai eredményeivel (Muller 1995; Mancha et al. 2016), világosan látszik, hogy a regionális versenyképesség nem korlátozódik egyetlen szféra vizsgálatára, hanem sok területen és különböző szinteken – az üzleti életben, az iparban, regionális és nemzeti szinten – kell elemezni (Esser et al. 1996; Romo–Musik 2005). Minden szintnek és minden ágazatnak megvannak a saját versenyképességi tényezői, amelyek együttesen befolyásolják a regionális versenyképesség irányát. Következésképpen szigorúan területi (országos vagy regionális) elemzés esetén az endogén versenyelőnyök különös jelentőséget kapnak, utalva olyan tényezőkre, mint például a technológia, az innovációs képesség vagy a különbségeket okozó speciális gazdasági, társadalmi tényezők (Borozan–Strossmayer 2008).