Az Amerikai Egyesült Államok statisztikai adatai szerint míg 2001 és 2010 között a feldolgozóiparban jelentősen nőtt a termelékenység, 2010 és 2019 között a termelékenység javulása lelassult. Ez azért meglepő, mert ezt az időszakot jelentős technológiai áttörések jellemzik. Terjed az automatizáció és a digitalizáció, a 3D nyomtatás és a nagy adattömegek (Big data) elemzésre, tervezésre való felhasználása. Ugyanakkor ezek a technológiák drágák, ezért a kevéssé tőkeerős kisebb vállalatok nem jutnak hozzá. Ennél nagyobb probléma, hogy bár a technológiai haladás gyorsul, és nő a technológiai befektetések aránya, a tudásberuházások aránya elmarad a technológiai beruházások mögött. Így jelentősen nő a tudáshiány, ami akadályozza az új technológiák hatékony működtetését, az innovációt. Egyúttal a technológiát megszerezni tudók és nem tudók közötti technológiai szakadék is mélyül, ami gátolja a termelékenység országos szintű növekedését. Az elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy a technológiák alkalmazásának terjedését az olcsó munkaerő is gátolhatja, mivel az nem ösztönöz technológiai korszerűsítésre. Ezért fontos, hogy a gazdaságpolitika ne az úgynevezett „low road”1 versenyképességi modell követését támogassa az üzleti világban, azaz ne ösztönözze olyan cégek betelepülését, amelyek elsősorban az alacsonyabb bérek és a nagyobb támogatások miatt választják az országot telephelyként. A szakirodalom erre a cégstratégiára „költségcsökkentés szemben a minőségjavítással” szemléletű stratégiaként hivatkozik (Harrison 1994). Mások is a költségcsökkentéssel szemben az értéknövelésre való összpontosítást hiányolják (Soskice 1990). Arra figyelmeztetnek, hogy ez a stratégia gátolja a telephelyként választott ország fejlődését, versenyképességének javulását, mivel annak feltétele a nagyobb értékteremtés lenne.