Az anyagszükséglet-számítás itt bemutatott logikája igen hasznos, hiszen képes megmondani, hogy mikor, miből, mennyit kell gyártani ahhoz, hogy minden alkatrész időben a helyére kerüljön. Az a tény, hogy ma már nagy sebességű és tárkapacitású számítógépek állnak rendelkezésre, lehetővé teszi azt is, hogy egy-egy, a keresletben vagy az anyagjegyzékben bekövetkezett változás miatt gond nélkül újraszámíthatunk mindent, ezzel alkalmazkodhatunk az új helyzethez. Mégis, amikor újraszámoljuk a gyártási mennyiségeket és időpontokat, lehetséges, hogy olyan tételeket is érinteni fog a hatása, amelyekre már kiadtuk a megrendelést. Ilyenkor vagy megpróbáljuk módosítani a már kiadott megrendelést – és egyúttal nemcsak többletgondot okozunk magunknak és a szállítónak, de azonnal megteremtjük a hibázás lehetőségét is –, vagy elfogadjuk, hogy nem fogjuk tudni pontosan betartani a terveket, azaz nagy valószínűséggel készlethiány vagy készletfelesleg fog kialakulni. A döntés természetesen mindenkinek magáé vagy esetleg a főnökéé. Mivel azonban az egyéni döntések sokszor átláthatatlan helyzetet teremtenek, ezért sok vállalat úgy védekezik, hogy a terveket bizonyos időperiódusra befagyasztja. Ez azt jelenti, hogy az aktuális időponttól számítva néhány napig, hétig vagy akár hónapig terjedő időintervallumon belül nem szabad módosítani a termelési terveket (termelési vezérprogramot). Az időközben szükségessé vált változtatásokat a vállalat másképp oldja meg, például a vevőkiszolgálás késleltetésével, a vevő előzetes tájékoztatásával. Ennek természetesen vannak többletköltségei, ugyanakkor egyértelmű előnye, hogy a változással járó „idegességét” a rendszernek kiküszöböli, a termelés nyugodtan zajlik.