Merlin Donald Az emberi gondolkodás eredete című, eredetileg 1991-ben megjelent könyvében a következőket olvashatjuk: „Hipotézisem lényege az, hogy a modern emberi elme a főemlőselméből fontos adaptációk sorozatán keresztül alakult ki, melyek mindegyike egy új reprezentációs rendszer megjelenéséhez vezetett” (Donald 2001: 14; kiemelés tőlem). Donald a társas agy (social brain) hipotézisére alapozva a kognitív kapacitás evolúcióját a reprezentációs készségek fejlődésével magyarázza. Ennek megfelelően beszélhetünk epizodikus, mimetikus, mitikus, végül teoretikus kultúráról. Az „epizodikus” jelző az emberszabásúakra jellemző, szituációhoz és jelenhez kötött eseményreprezentáció szintjét jelöli. Az epizodikus memória reprezentációs szintjén – amely reprezentáció lényegében csupán az individuumba zártan jelentkezik – a társas szerveződés más módon (mondjuk kémiai anyagok kibocsátása révén) lehetséges. Az epizodikus memória kiegészülve a mimézissel, azaz a mimetikus reprezentáció képességével – ami már lehetővé tesz bizonyos fokú kommunikációt – azonban már alkalmas olyan közösség létrehozására, amely speciális szerveződést, szokásokat, így identitást képes teremteni. A képi és nyelvi reprezentáció pedig lehetővé tette a mítoszok születését, ami elősegítette egyfajta közösségi orientáció kialakulását, intézmények szerveződését. A képi reprezentáció már „egy új kognitív struktúra kezdetét jelölhette”, megteremtve ezzel a lehetőséget, hogy „egy technológiai híd épül[hessen,] amely a biológiai egyént összeköti a külső emlékezeti architektúrával” (Donald 2001: 251 skk.). Ez a híd megteremtette a lehetőségét egy hatékony külső tároló rendszer, jelen esetben az írás kialakulásának. Donald rekonstrukciójában némi zavar érzékelhető a képi és a nyelvi reprezentáció időbeni prioritását tekintve. Annyit azonban tudhatunk, hogy a képi reprezentáció lehetőségét bizonyos fogalmisághoz köti, amelynek kiépülésében a nyelv nyilván fontos szerepet játszik. Ugyanakkor Donald felfogása szerint a képi reprezentáció teszi lehetővé egy olyan külső szimbolikus tároló rendszer létrejöttét, amely „a belső vagy biológiai emlékezet pontos hasonmása, nevezetesen tároló és visszakereső rendszer, mely lehetővé teszi az emberek számára a tapasztalat és a tudás összegyűjtését” (uo. 271).