A kognitív nyelvészek egyik forrása Rosch munkássága (Rosch 1978), aki azt mutatta ki, hogy a fogalmi kategóriák nem „kategorikusan”, hanem egy-egy prototípus köré szerveződnek, ahol a kategóriatagok nem – fekete-fehér módon – vagy tagjai egy adott kategóriának, vagy nem, hanem csupán jobb-rosszabb példányai annak (a veréb1 tipikusabb madár, mint mondjuk a pingvin). Ennek analógiájára Lakoff (1987) szerint nyelvi kategóriák sem léteznek (mint ige vagy főnév, vagy bármilyen szabály), hanem minden folytonos átmenetekben oldódik fel, amit a nyelvi tapasztalat és előfordulási gyakoriságok kereteznek csupán. Ezzel szemben Chomsky éppen azzal vált (először) híressé, hogy rámutatott: gyakoriságok és együttjárások (lényegében Markov-láncok) segítségével a nyelv nem ragadható meg. (Ennek alapján a számítógépek sem taníthatók meg a nyelvre, még ha az utóbbi évtizedben sikerült is viszonylag hatékony fordítórendszereket fejleszteni – ahonnan mindannyian ismerhetjük a gépi fordítás és enyelvfeldolgozási modell korlátait.) A nyelv szeriális médiumát elménk hierarchikus struktúrákba rendezi, ami nem következik a bemenet – a szavak – sorrendjéből. Ahogy olykor Chomsky is, Lakoff gyakran egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kritikai észrevételeket, struccpolitikája pedig igen sikeresnek bizonyult nem csupán hívei, a közvélemény és a tudományfinanszírozók, de a tudósközösség kísérleti kutatással nem foglalkozó köreiben is.