Freud mindhárom koncepciót elutasítja, és a tudattalan egy egészen új megközelítését dolgozza ki. A jelen gondolatmenet szempontjából elméletének legfontosabb mozzanata az, hogy a tudattalan jelenségeket egyértelműen a psziché szférájához kapcsolja, és elválasztja a testi létezés dimenziójától. A tudattalan Freud pszichoanalitikus elméletében mindig szimbolikusan szerveződik, nem pedig szomatikusan meghatározott. Ez az egyik döntő különbség a korábbi tudattalanfelfogásokkal szemben. A freudi pszichoanalízis két alapvető belátását érdemes most kiemelnünk. (1) A tudattalan nem testi jellegű rendszer, hanem sajátos pszichés működésmód. Vagyis nem a tudattal szembeállított testi, természeti, biológiai meghatározottságból érthetjük meg – ahogy például Schopenhauer és Nietzsche, Eduard von Hartmann vagy Brentano is gondolta –, hanem szigorúan a psziché működésmódja felől. A tudattalan elgondolásának középpontjában tehát nem a testi, biológiai késztetések és az ösztönerők állnak, hanem az értelem mechanizmusai: a képzet torzulása, fedése, elfojtása és az értelemmel teli reprezentáció mozgásának megértése és felfejtése. A tudattalan nem a testünkből ered, hanem a pszichéhez tartozik.1 (2) A tudattalan sajátos gondolkodási formákban működik. Más szóval a tudattalan nem kaotikus és önkényes folyamatok tárháza, még csak nem is a teremtő, művészi képzelet mozgása, hanem önálló szféra, amelyben a csak rá jellemző gondolkodási mechanizmusok határozzák meg az értelem mozgását. A tudattalan tehát nem egyszerűen a tudat ellentéte, illetve a tudat hiánya: a tudattalan folyamatoknak önálló és pozitív jellemzése lehetséges.