Ha a koncepciók keletkezését a külső ingerek hatására meginduló csoportdegenerációs neuronszelekció, valamint az ismételt jelbelépés alapján képzeljük el, akkor lényegében egy replikatív folyamatot tételezünk fel. Edelman ismételt jelbelépési mechanizmusának minden ciklusa egy-egy replikációs ciklusnak felel meg. John nagy neuroncsoportjainak ritmikus időbeli aktivitásmozaikja szintén sokszori ismétlődést jelent, és megfeleltethető replikációs ciklusok sorozatának. A kérdés az, hogy az egyes „replikátumoknak” mi a sorsa? Bizonyos, hogy az esetek nagy részében nem tűnnek el nyomtalanul, hiszen a „másodlagos repertoár”, azaz a tartós memória éppen az ismételt belépés reverberációja nyomán alakult ki. Vagyis a koncepciók két állapotban létezhetnek: „nyugvóállapotban” a tartós memórianyomok formájában vannak, a „szaporodófázisban” az ismételt jelbelépések során sokezerszer replikálódnak, majd ismét nyugvóállapotba kerülnek a következő felidézésig. A felidézéssel kapcsolatos problémákra itt nem térünk ki, de akár neuronkapcsolatokból, akár potenciálmintázatokból épülnek is fel a koncepciók, mindenképpen fel kell tételezni, hogy ezek a komponensek ismételten „előhívhatók”. John (1967) és Edelman (1977) modellje is tartalmaz erre vonatkozó elképzeléseket. A koncepciók replikációja során egy-egy „példány” megfelel annak a memórianyomnak, amely egyetlen reverberációs ciklus alatt keletkezik. Miután átlagosan több tízezer ciklussal számolhatunk (John 1967), a keletkező koncepciók példányszáma meglehetősen nagy lehet, és tárolása valószínűleg nagyon gazdaságosan történik. Sajnos, hosszú idejű memória tárolásának módjáról nem sokat tudunk. A szerzők többsége feltételezi, hogy a memórianyomok nem meghatározott, diszkrét neuroncsoportokban tárolódnak, hanem valamiféle „osztott” tárolási mechanizmus révén (Lashley 1950; John 1972; Pribram és mtsai 1974). Ha feltételezésünk szerint a koncepciók a szaporodási ciklus során az agy nagyobb területein is szétterjedhetnek, akkor a nyugvófázisban sok példányban, viszonylag nagy területen találhatók. Ebben az esetben a tárolás teljesen diszkrét módja mellett is megmutatkoznak azok a jelenségek, amelyeken az „osztott” tárolás különböző elméletei alapulnak. Például Lashley „tömeghatástörvénye” egyenes következménye a replikatív modellnek. A tömeghatás törvénye olyan kísérleteken alapszik, amelyekben az agykéreg különböző nagyságú részének sebészi eltávolítása után vizsgálták az állatok feladatmegoldó képességét, és azt találták, hogy az agykéregdarabok eltávolításával nem egyes megtanult műveletek esnek ki az állat tevékenységi repertoárjából, hanem minden megoldása „darabosabb”, elnagyoltabb lesz, egyenes arányban a kimetszett kéreg területével. Ehhez természetesen szükséges az, hogy a „modulmezőn” a koncepciókomponensek sok, közel azonos értékű és hatású példányban párhuzamosan és egyidejűleg is létezhessenek. Például olyan módon, hogy az ismételt jelbelépések során a gerjesztett neuronhálózat magához hasonló és parallel gerjesztett hálózati részeket aktivál, vagy esetleg úgy, hogy lassan „szétterjed”, új és új „modulmező”-részeket aktiválva, de lényegében mindig az eredeti koncepciónak megfelelő szerkezetben, egyetlen aktív példányban. Ha például feltételezzük, hogy egyetlen modulelem sokféle jelmintázat felismerésére képes, de egy-egy adott mintázat belépése esetén csak egy vagy néhány meghatározott neuronját „jelöli” a kialakuló koncepciókomponens elemévé (és a tartós memória letéteményesévé), akkor ugyanaz a modul sokféle koncepció részét képezheti, és ugyanaz a koncepció sok párhuzamos példányban létezhet. Az egyidejűleg gerjesztett állapotban lévő koncepciópopuláció ritmikus aktivitása felel meg a legjobban Szentágothai „dinamikus mintázatának” (Szentágothai 1978b). Dönteni ezekben a kérdésekben csak akkor lehet majd, ha többet tudunk a modulok fiziológiai funkcióiról és a tartós memória mechanizmusáról.