A bioszociális rendszer komponenseire jellemző, hogy keletkeznek és bomlanak. Keletkezési és bomlási folyamataik ho7zik létre a rendszert meghatározó kölcsönhatások hálózatát, amelyet organizációnak nevezünk, amely a kölcsönhatások egy sajátos rendszere. A keletkezést, bomlást itt természetesen a legáltalánosabb értelemben nézzük, például az ember születése és halála, valamint a két esemény közötti periodikus folyamatok felfoghatók egy emberi „komponens” keletkezésének és bomlásának. Az organizációtól megkülönböztetve struktúrának tekintjük az adott rendszerben a komponensek aktuális térbeli viszonyát, vagyis ugyanaz az organizáció megjelenhet különböző struktúrában is, különböző fizikai konfigurációkban és különböző fizikai megvalósulásban. Bizonyos határok között a komponensek mennyiségi változásait is strukturális változásnak fogjuk fel, amely a rendszer organizációját nem érinti. Egyetlen sejtben lévő, adott funkciójú fehérje mennyiségének (molekulaszámának) változása mindenképpen strukturális változásnak tekinthető (például enzimindukció), míg az, hogy egy sejt rendelkezik-e egyáltalán az adott fehérje előállítási képességével, organizációs kérdés. E munka egy részét annak bizonyítására fogjuk szentelni, hogy a bioszociális rendszerre jellemző organizáció a replikáció. Ha a rendszer különböző, jellegzetes komponenseit (sejteket, organizmusokat, társulásokat) vesszük szemügyre, kimutatható, hogy ezek létezése saját szubkomponenseik folyamatos előállításán keresztül valósul meg. Egy sejt olyan molekula-előállító, funkcionálisan zárt folyamathálózatnak tekinthető, amelynek produktuma maga az őt előállító hálózat.