Csányi Vilmos

Evolúciós rendszerek


A technikai evolúció elszakadása a kulturális evolúciótól

Vitatni lehet a technikai evolúció önálló voltát azon az alapon, hogy a tárgyak tulajdonképpen csupán reprezentálják azokat a kulturális ideákat, amelyek létrehozásukban közreműködtek, és így minden körülmények között alá vannak rendelve a kulturális evolúció folyamatainak. Bizonyítható azonban, hogy a technikai evolúció elszakadóban van a kulturális evolúciótól. Ez az elszakadás három fokozatban megy végbe. Az első fokozat magának a tárgynak a megformálása. A kulturális evolúció ideái, az emberek agyában lévő koncepciókomponensek önmagukban is fizikai realitások. Elkészülte után a tárgy a mentális templáttól szeparálódik, akár százezer évvel is túlélheti ezt, funkcióit, kölcsönhatásait a mentális templáttól függetlenül is kifejezheti. Ebben az első fázisban azonban a mentális templát legalább a keletkezési folyamatában szerepet játszott, az elszakadás tehát csak viszonylagos. Az elszakadás második fázisa a gépekkel, különösen az automata vezérlésű gépekkel következik be. Egyetlen minta után milliós példányszámban készülhetnek másolatok, az elkészült példányok és a készítésükben részt vett mentális templátok aránya rendkívüli mértékben eltolódik. Egy sok százezer példányban használt zsebszámológép szilíciumlemezkéjének mentális templátja talán egy-két példányban van vagy volt meg a gyártás előtt. Az összetett tárgyat használó egyén egyáltalán nincs tudatában az általa használt tárgy apró szerkezeti részleteinek. Végül a harmadik fázisban a mentális templát teljesen kiiktatódhat a tárgykészítés folyamatából. Nyilvánvalóan ennek a folyamatnak a küszöbén vagyunk, a számítógépes gyártástervezés, a robotok használata a kivitelezésnél rövid idő alatt eljut arra a szintre, amikor a tárgyak replikációja önfenntartó folyamattá alakul, és nem igényli többé a tárgyak kialakításához az ember szoros közreműködését.

Evolúciós rendszerek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 833 0

Csányi Vilmos könyve a rendszerelmélet és a biológia jelentős eseményeinek összefoglalása. Egységes elméleti keretbe foglalja az élővilág jelenségeit az élet keletkezéséről a testek és szervezetek kifejlődésén keresztül az ember megjelenéséig. Az elmélet alapja az a feltételezés, hogy a különböző evolúciós jelenségek „replikatív komponens rendszerek” tulajdonságaira vezethetők vissza. A sejtek, a molekulák és a szervezetek replikációját illetően semmiféle kétség nem merül fel, a tárgyak és az ideák replikatív keletkezésére pedig a szerző számos bizonyítékkal szolgál.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csanyi-evolucios-rendszerek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave