Betegségmagatartásnak nevezünk minden olyan viselkedést, „amelyet az önmagát betegnek érző személy azért végez, hogy tisztázza állapotát és megtalálja a megfelelő gyógykezelést”. [134] Idesorolható az egészségügyi szakember felkerése, bizonyos tevékenységek (például munkavégzés) átmeneti feladása vagy akár a kezeléseken való részvétel. Ehhez kapcsolódva, és az eddigiektől kissé eltérően, a betegségmagatartás-modell szerint a személyiség és egy betegség kialakulása között nincs közvetlen összefüggés, ám egyes személyiségjellemzők befolyásolhatják a testi érzetek észlelését és szubjektív megítélését, és ezáltal hatással vannak a betegségviselkedésre (akár tényleges betegség hiányában is). Ennek következtében a modell alapja és legfontosabb kérdése, hogy vajon az egészség mértékét a tényleges betegségek, fiziológiai elváltozások mutatják-e (például vérnyomás, immunfunkciók stb.), avagy a betegségviselkedés megléte. A testi érzetek észlelésének és megfigyelésének igen komplex folyamatai teszik lehetővé egészség és betegség menedzselését. Ennek természetesen különösen akkor van jelentősége, ha ez valóban egy – a normális működéstől eltérő – tünet felismerését és a megfelelő cselekvés kivitelezését eredményezi (például az egyén a mellkasi fájdalom érzését miokardiális infarktusnak címkézi, és emiatt igénybe veszi a sürgősségi ellátást). A betegségmagatartás-modell azonban azt a folyamatot hivatott magyarázni, amikor a tünetészlelés és az egyén szubjektív betegségelméletének (betegségkogníció) aktiválódása hasonló viselkedéses kimenethez vezet (például az egyén bizonyos tüneteket észlel magán, és az állapotát betegségként címkézi), azonban patologikus elváltozások, tényleges betegségek nem állnak a háttérben. [131]