Hivatkozások
Válaszd ki a számodra megfelelő hivatkozásformátumot:
Harvard
Chicago
APA
A szorongás érthető és illeszkedő reakciónak tekinthető egy olyan, életet fenyegető esemény kapcsán, mint amilyen például egy miokardális infarktus vagy a koszorúér-betegség krónikus állapota. Az evolúciós fejlődés során kialakult természetes reakcióról van szó, amely jelezheti az egyén testi-lelki egészségét potenciális fenyegető helyzetet, lehetővé téve ezzel a megfelelő reagálást, amelyet „harcolj vagy menekülj” válaszként ismer a szakirodalom (általánosságban egy helyzettel való megküzdés során két lehetőség áll rendelkezésre: az egyén vagy szembenéz vele, vagy elkerüli azt). Ehhez kapcsolódik ekként a szorongásnak a koszorúér-betegséghez történő alkalmazkodást segítő, adaptív hatása: amennyiben a szorongás reális és intenzitását tekintve kezelhető, segítheti a betegséghez történő alkalmazkodást, azáltal, hogy a reális aggodalom motiválja az egyént a megfelelő öngondoskodásra (gyógyszerszedés, az életmód megváltoztatása, vizsgálatokon való részvétel stb.) – ez facilitáló, serkentő szorongásként címkézhető. A szorongás azonban elérheti a túlzott, kezelhetetlen és a félelmeket tekintve irreális szintet is, aminek már inkább bénító, „debilizáló” hatása van. Ebben az esetben a beteg személy állandósuló és igen intenzív szorongást élhet meg, amelynek során mind érzelmileg („rettegek, hogy mi fog történni”), mind a gondolkodásában („ezzel a betegséggel nem lehet együtt élni, csak egyre rosszabb lesz minden”) olyan negatív minták jelennek meg, amelyeket nem, vagy csak nehezen tud befolyásolni (ebben a formában és a diagnosztikai nomenklaturát használva generalizált szorongásos zavarnak nevezhetnénk). A szorongás ilyetén fokozódását előidézheti a beteg személy megváltozott, csökkent terhelhetőségével való szembesülése, amelyet gyakran az okoz, hogy az egyén hazaérkezve a kórházi kezelés után – és figyelmen kívül hagyva a hangsúlyos tanácsot a fokozatos terhelésre vonatkozóan – azonnal a korábbi energiával és időtartammal veti bele magát tevékenységeibe, ám frusztrálódik ennek lehetetlensége miatt. Ekkor gyakran félreértelmezi a helyzetet, és a felépülés természetes ütemével nem számolva fokozott aggodalmat él át, azt gondolva, hogy a szíve jóval súlyosabban károsodott, mint eddig hitte, illetőleg hogy talán a szakemberek tévesen mérték fel a probléma súlyosságát. Azon túlmenően, hogy ezen aggodalmak és a túlzott, irreális szorongás jelentős szenvedésnyomást okoz a beteg személyben, a szorongás által kiváltott fiziológiai hatásokon keresztül egy önerősítő „ördögi kör” kialakulásához is vezethet.