Egy akut koronáriaesemény és különösen is egy miokardiális infarktus során az azt átélő személy kellemetlen tünetek sorát tapasztalja meg, amelyek közül a mellkasi fájdalom és a légszomj, a „mintha nem kapna levegőt” érzése a gyakoribb panaszok közé tartozik. Hozzátéve ehhez a MI potenciálisan életet fenyegető voltát, érthető, ha az élményt változó intenzitású félelemérzet kíséri, amely az enyhe aggódástól a jelentős distresszen át, akár az intenzíven megélt haláltól való félelemig is terjedhet. A halálfélelem olyan többösszetevős jelenség, amely során az átélt szorongás és félelem a haldoklás és a halál valóságosságának előrevetített lehetőségéből és tudatosulásából fakad, és emiatt az egyik leginkább distresszt keltő és riasztó megtapasztalható élmény. [34] Kutatások [35, 36, 37] eredménye szerint az akut koronáriaeseményt átélő személyek 15–22%-a tapasztalhat meg intenzív és akár 55–60%-uk enyhe halálfélelmet. Ezen negatív érzelmek átélésének kockázata nagyobb lehet a fiatalabb, alacsonyabb iskolai végzettségű és alacsonyabb társadalmi-gazdasági státusszal jellemezhető, egyedülálló személyek, valamint nők és dohányzó személyek körében, a negatív affektivitás nagyobb mértékével jellemezhető személyek esetében, illetve azon személyeknél, akik korábban már átéltek MI-t, akiknél súlyosabbak voltak az akut esemény tünetei (noha az erre vonatkozó eredmények nem következetesek), vagy jelentős érzelmi zaklatottságot éltek meg az eseményt követő 2 órában. [35, 36, 37] A rendszeres testmozgás és a mellkasi fájdalom más oknak, tehát nem kardiológiai problémának (például felső légúti problémának) tulajdonítása ugyanakkor védő hatású volt az intenzív szorongás és halálfélelem átélésével szemben, [37] ami valószínűsíti, hogy „szív mint a testünk motorja” metaforának jelentős szerepe lehet a halálfélelem kialakulásában.