Ahogy erről már szó esett (lásd a II.4. alfejezetet), noha a koszorúér-megbetegedés jelentős részben az idősebb korosztályt érinti, gyakorta (és egyre gyakrabban) a fiatalabb, akár negyvenes éveikben járó személyek esetében is felléphet akut koronáriaszindróma, illetve diagnosztizálásra kerülhet a koszorúér-betegség krónikus állapota. Miközben mindazon tényezők, amelyek korábban és az alábbiakban bemutatásra kerülnek, egyaránt relevánsak a középkorú személyek betegséghez való alkalmazkodásának folyamatában is, néhány további tényezőt mindenképpen szükséges megemlíteni. A negyvenes életévek számos – e tekintetben specifikus – fejlődési és a családi rendszert érintő feladatnak (mint például a munka világában való előrelépésnek, egzisztenciális önállósodásnak, kiskorú gyermek nevelésének stb.) kitüntetett időszaka lehet. Egy súlyos, krónikus betegség diagnózisa akár jelentős változást idézhet elő az egyén és a család működésében, akár megváltoztatva, eltérítve e fejlődési vonalak addig természetes irányát és ütemét. Amennyiben az érintett személy társadalmi-gazdasági helyzete még nem stabilizálódott megfelelően, a betegség akár a származási családhoz való visszatérést teheti szükségessé az egyén életében; az önállóan élő házaspár gyakran kényszerülhet értékeik és prioritásaik, közös céljaik újrarendezésére, amelyek jobban alkalmazkodnak a megváltozott egészségi állapothoz; amennyiben pedig már saját családot alapított a beteg személy, a szülői autónómiát és a gyermekről való kívánt, teljes körű gondoskodást nehezítheti meg a betegség. [105] E változások és következmények kapcsán mind az egyének, mind a család mint rendszer rugalmassága és jó megküzdési képessége szükséges ahhoz, hogy egy átmeneti – akár kritikus – életszakasz után az érintettek képesek legyenek visszatérni az egyéni és a családi élet normatív fejlődési útjára, egyszersmind adaptívan alkalmazkodni a betegség kihívásaihoz is. [21, 105, 107]

Az időskorú személyek alkalmazkodását érintő tényezők felvázolása előtt fontos lehet röviden áttekinteni az időskor általános jellemzőit. Az idősödés okait tekintve megkülönböztethető az elsődleges idősödés folyamata, amely a szervezet belső, természetes folyamata, valamint a másodlagos idősödés folyamata, amelyet elsősorban külső tényezők – betegségek, környezeti tényezőknek való kitettség stb. – negatív hatásának hosszú idő alatti felhalmozódása okoz. [139] A krónikus betegségek idős korban megfigyelhető magasabb gyakorisága jelentős kihívások elé állítja az egyént, miközben számos más, az idősödéssel együtt járó – a szociális kapcsolatok, a munkavégzés, a fizikai vagy pszichés funkcionálás terén bekövetkező – veszteséggel is szembe kell néznie. Az életkorral járó funkciócsökkenések, mint az érzékszervek működésében fellépő zavarok, a memóriacsökkenés, az információfeldolgozás lassulása, a hangulati állapot negatívabbá válása mind negatívan befolyásolhatják egy betegséghez történő alkalmazkodás folyamatát. [90, 139] Nehezebbé válhat az egészségügyi rendszerben való tájékozódás, az egészségügyi szakemberekkel való kommunikáció, a rendelkezésre álló információk szervezése és felhasználása, a szükséges és fontos döntések meghozatala. Ezen akadályozottságból fakadó szorongások és frusztrációk vezethetnek oda, hogy az idős betegeket gyakran az egészségügyi személyzet „nehéz” (türelmetlen, merev, elutasító stb.) betegeknek látja, [90] amely kapcsolati zavar negatív hatást gyakorolhat a beteg személy alkalmazkodására is. Ezt támasztják alá azok a kutatások [140] is, amelyek igazolták, hogy az idős személyek szeretnének részt vállalni a kezelésükben, de ez – preferenciáik szerint – nem annyira az aktív, döntéshozó és kontrollt gyakorló részvételt jelenti, hanem azt, hogy az egészségügyi szakember elegendő és érthető információt ad át nekik, hogy megfelelő kapcsolatot tudnak kialakítani a szakemberrel, aki pedig gondoskodó és betegközpontú módon viszonyul hozzájuk. E kutatás továbbá feltárta, hogy az idős személyek úgy látják, ők maguk könnyebben átadják a kontrollt és a döntés jogát a kezelőszemélyzetnek, mint a fiatalok, így a kezelésben való részvételük inkább az orvos által előírtak követését, mintsem az aktív együttműködését jelenti.

Az időskorban megtapasztalható gyakoribb veszteségek ellenére – paradox módon – egyes kutatások [142] mégis a szubjektív egészségi állapot magas szintjéről számolnak be időskorú személyek körében. Ennek oka lehet egyaránt a lefelé történő társas összehasonlítás alkalmazása (amely során az idős személy összehasonlítja magát más idősekkel, akiket rosszabb egészségi állapotúnak észlel; vagy fiatalabbakkal, akik fiatalabb koruk ellenére hasonló egészségi állapotban vannak) és a betegség idős korban normatívabbnak, elfogadhatóbbnak való címkézése.

Az időskorú személyek betegséghez történő alkalmazkodására irányuló kutatások főképp a kontroll szerepére helyeztek hangsúlyt. A kontrollképesség alkalmazkodásban betöltött szerepe az alábbiakban részletesen is bemutatásra kerül. E helyütt, röviden térve csak ki e kérdésre, kiemelendő, hogy empirikus kutatások [139] eredménye szerint az időskorú személyek a különböző stresszteli élethelyzetekkel – például egy krónikus betegséggel – való szembenézés során a helyzet megváltoztatására irányuló elsődleges kontrollstratégiák alkalmazását preferálják, azonban ez nem vezet az élettel való magasabb elégedettségük érzéséhez, mi több, akár negatív egészségi kimenetekkel járhat együtt. Az összefüggések mögött feltehetően az állhat, hogy az időskorú személyek számottevő és jelentős veszteségekkel, általános funkciócsökkenéssel, valamint fizikai státuszromlással kénytelenek szembenézni, amelyek esetében – amennyiben kontrollálhatatlan és befolyásolhatatlan változásokról van szó – az elsődleges kontrollstratégiák a pszichológiai erőforrásaik felesleges és eredménytelen elpazarlásához vezetnek.

Azon körülmények és állapotok kapcsán azonban, amelyek jól kontrollálhatók és visszafordíthatók (például akut betegségek), az idős személyek is eredményesen hasznosíthatták az elsődleges kontrollstratégiákat. [139] Ezen eredmények felhívják a figyelmet az időskorú személyek betegséghez történő alkalmazkodási folyamatában a befolyásolható/kontrollálható és a befolyásolhatatlan/kontrollálhatatlan helyzetek és állapotok tudatos felmérésének és megkülönböztetésének fontosságára (lásd Pál esetét a 26. kitekintő ablakban).