Kriska György, Karkus Zsolt

A biológia tanításának elmélete és gyakorlata


Frontális egyéni munka

A frontális egyéni munka sajátosan hibrid szervezeti forma: a tanulók egyedül, önállóan dolgoznak ugyan, de mindenki ugyanazt a feladatot végzi (oldja meg), azonos rendelkezésre álló időtartam alatt. Általában akkor építjük be az órába, ha a már tanult ismereteket, összefüggéseket akarjuk gyakoroltatni, de ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk. Ez utóbbi azért lényeges, mert a frontális egyéni munka – a frontális eljárások legtöbbjéhez hasonlatosan – kevéssé alkalmas differenciálásra. Ez a hátránya azonban előnnyé is válhat, ha történetesen az a célunk, hogy kiderítsük, melyek azok a tanulók, akik nem értik az alapvető összefüggéseket: az azonos feladatsorral végzett munka során hamar kitűnik, kiknek vannak nehézségeik. Velük később visszatérhetünk az alapokhoz.

A biológia tanításának elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 787 7

A szerzők által jegyzett 2015-ös kiadású, azonos című kötet az utóbbi évtized egyetlen átfogó biológia szakmetodikával foglalkozó felsőoktatási tankönyve erősen hiánypótló munka, de az elmúlt évek során a kiadvány veszített korszerűségéből. Ennek több oka is van:

  • A közoktatásban, köznevelésben jelentős szervezeti és tartalmi átalakulások történtek, melyek a biológia tantárgyat is nagymértékben érintették;
  • teljesen megújult az oktatás technikai háttere;
  • a kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatások legújabb eredményei is sürgetik a tantárgy-pedagógiák innovációját, modernizációját;
  • a társadalmi változások következményeként a köznevelési rendszer új követelményeknek, kihívásoknak kell hogy megfeleljen, többek között stratégiai feladattá vált a természettudományos továbbtanulás ösztönzése és a környezetkultúra, a környezettudatos magatartás fejlesztése.

A fent leírtak miatt a tankönyv új kiadása sürgetővé vált. Az átdolgozott műben célkitűzésünk a következők megjelenítése volt:

  • a biológia tantárgy helyének és szerepének bemutatása a nemzeti köznevelés rendszerében az új tartalmi szabályozók (a 2020-tól bevezetett NAT és kerettantervek) szellemiségének megfelelően;
  • az oktatásmódszertan új eredményeinek, illetve az aktuális nemzetközi trendek (pl. IBST, inquiry based science teaching) ismertetése, a hazai viszonyokhoz történő adaptálása;
  • az új oktatástechnikai és online oktatási eszközök biológia oktatásában alkalmazható módszertana, a digitális és hagyományos laboreszközök együttes használatának elősegítése;
  • a modern pedagógiai irányzatok módszereinek (konstruktív pedagógia, kompetenciaalapú oktatás, kooperatív csoportmunkák) természettudományos tartalmakkal történő megtöltése, interdiszciplináris szemlélettel;
  • a környezetkultúra, környezetetikus magatartás és a helyes egészségmagatartás fejlesztése a biológia tantárgyhoz kapcsolódó környezeti nevelésen keresztül.

A kiadvány és terjedelmes digitális melléklete minden olyan felsőoktatási intézményben felhasználható, ahol biológiatanár-képzés folyik, de az új eredmények és módszerek közlése és feldolgozása miatt a gyakorló biológiatanárok, illetve a továbbképzésüket végző intézmények körében is jelentős érdeklődésre számíthat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kriska-karkus-a-biologia-tanitasanak-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave