Kulcsár Szabó Ernő

Mi a műalkotás?


Az emberi ittlét ugyanakkor valamiképpen már mindig is hangolt lét. Éppen „azáltal, hogy megmutatja, »hogyan érezzük magunkat«, a létet »jelenvalóság«-ába juttatja”.1 Sőt az ember lényegéhez tartozik, hogy „ittléte mindig […] azt jelenti: hangoltan lenni”.2 Úgy is mondhatnánk, hogy az emberi jelenvaló lét eleve csak ebben a – megismerést, érdeket és akaratot megelőző – diszpozícióban képes egyáltalán fellelni magát. Ennek a diszpozíciónak a hangoltsága – az emberhez legközvetlenebbül hozzátartozó hang (Stimme) jóvoltából – elsősorban a beszéd nyelvi médiumán keresztül nyilvánítja meg magát mások számára. A hang és a diszpozíció efféle antropológiai összekapcsoltsága az irodalomban azonban azért veszíti el a maga közvetlen szituatív referencializálhatóságát, mert a hangulatok jelentésképző potenciálja a nyelvművészeti alkotottság poétikai „valóságaként” lép be az olvasás tapasztalatába. Ami azt is jelenti, hogy az irodalomban megnyugtatóan sehol nem bizonyul elválaszthatónak egymástól a tematizált humán világban-lét diszpozicionális hangoltsága és az azt felidéző/előhívó irodalmi beszéd, a mindenkori poétikai dikció hangszereltsége. Az Édes Anna példájával szólva: az, hogy hogyan értsük Anna közömbösségnek tetsző tárgyalásbeli lehangoltságának váratlan megváltozását, nem függetlenedik annak a beszédnek a modális hangoltságától, amelynek evokatív műveletei látszólag csupán tudósítanak bennünket a történésekről. A távolított nem sajátnak és az azt mondva létesítő sajátnak ez a feszültsége olyan alapvető karakterjegye az epikai műnemnek, amire a lírai költészet nincs ráutalva.

Mi a műalkotás?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 812 6

Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak. A könyv a strukturalizmus nagy hatású térbeli műfogalmával szemben a – szöveg és az olvasás köztes terében megképződő – műalkotásnak abból az időbeli létmódjából indul ki, amely a művészeti ágak közül egyedül még a zenének sajátja. A létmódja felől megvilágított műalkotás ugyanis a maga kettős időszerkezete jóvoltából egyszerre van belefoglalva az olvasási eseménybe és beillesztve a költészet szűntelen mozgásban lévő hatástörténetébe. A kötet előbb a szöveg művé válásának problémáit tárgyalja, majd olyan irodalmi olvasásmódra tesz kísérletet, amely megkerülhetetlennek tekinti a közlés hangolt beszédszerűségét s vele a dikció, a modalitás, a ritmus, a prozódia, a dallamvonal és a frazírozás poétikai teljesítményét. Mert nélkülük a műbeli igazság nem művészetként történik meg velünk. A költészetben Rilke, Babits, Benn, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy, az epikában Stendhal, Tolsztoj, Flaubert, Hamsun, Kosztolányi és Márai alkotásai állnak az értelmezések előterében. A szakmai értékelésből: „A bonyolult összefüggéseket világos okfejtéssel tárgyaló, módszertani értelemben is hiánypótló könyv nemcsak a szakemberek és a művelt közönség köreiben találja majd meg érdeklődő olvasóit, hanem az egyetemeken is fontos oktatási segédanyag lehet, mint ahogy 20. századi irodalmi hagyományaink középiskolai közvetítését is hatékonyan segítheti elő.” (Szirák Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-mi-a-mualkotas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave