Kulcsár Szabó Ernő

Mi a műalkotás?


A prózai szöveg irodalmiságának az a hangzási struktúrája, amelyet a Márai-bírálatok „az önjáró pátosz, túlzott retorizáltság […] [és az] előadói virtuozitás”1 modoraként azonosítottak az 1930-as és 1940-es évek fordulóján, eredeti formájában természetesen nem ennek az időszaknak a terméke. Ennek a nem zengzetes szonoritású, mégis mindig emelkedett, olykor ünnepélyes regiszterekbe váltó prózanyelvnek a stabil, kiegyensúlyozott, legato/moderato típusú ritmusa, elemi mondathatárokon átnyúló frazírozása ott van már a naplóformájú, a későbbi körmondatokban még szegényes Bébi vagy az első szerelem (1928) lapjain is.2 A párhuzamos evokatív és grammatikai térképzés bonyolult dimenzióin át szövődő mondat összetartott feszültségeinek, ellentétképzésének kiterjesztésével és a jelentésirányok váratlan megváltoztatásával ez a beszédmód először az Egy polgár vallomásaiban mutatta meg rendkívüli esztétikai hordképességét. A vasúti fülke már eleve mozgásban levő, parányi színhelyétől a kontinentális térképzeteken át az odatartozás és az elválasztottság történelmi távlatosításáig megnyíló látószögben olyan tartalmai tárulnak föl a (még el nem dőlt) sorsoknak, amelyek egy éppen veszélyeztetett humán alapérték, Márai egész életművének egyik meghatározó orientációs pontja, az otthonlét kulcsfogalma körül képezik meg saját és idegen, ismerős és ismeretlen összetartó feszültségét. Olyan új tapasztalat küszöbén előlegezve meg egy másfajta hovatartozás jelentését, amely az ismerős idegenség és az otthonos (kontinentális) otthontalanság paradoxonába* van „belerögzítve”, s ilyenként nem kötődik** többé a szülőföldhöz.

Mi a műalkotás?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 812 6

Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak. A könyv a strukturalizmus nagy hatású térbeli műfogalmával szemben a – szöveg és az olvasás köztes terében megképződő – műalkotásnak abból az időbeli létmódjából indul ki, amely a művészeti ágak közül egyedül még a zenének sajátja. A létmódja felől megvilágított műalkotás ugyanis a maga kettős időszerkezete jóvoltából egyszerre van belefoglalva az olvasási eseménybe és beillesztve a költészet szűntelen mozgásban lévő hatástörténetébe. A kötet előbb a szöveg művé válásának problémáit tárgyalja, majd olyan irodalmi olvasásmódra tesz kísérletet, amely megkerülhetetlennek tekinti a közlés hangolt beszédszerűségét s vele a dikció, a modalitás, a ritmus, a prozódia, a dallamvonal és a frazírozás poétikai teljesítményét. Mert nélkülük a műbeli igazság nem művészetként történik meg velünk. A költészetben Rilke, Babits, Benn, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy, az epikában Stendhal, Tolsztoj, Flaubert, Hamsun, Kosztolányi és Márai alkotásai állnak az értelmezések előterében. A szakmai értékelésből: „A bonyolult összefüggéseket világos okfejtéssel tárgyaló, módszertani értelemben is hiánypótló könyv nemcsak a szakemberek és a művelt közönség köreiben találja majd meg érdeklődő olvasóit, hanem az egyetemeken is fontos oktatási segédanyag lehet, mint ahogy 20. századi irodalmi hagyományaink középiskolai közvetítését is hatékonyan segítheti elő.” (Szirák Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-mi-a-mualkotas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave