Kulcsár Szabó Ernő

Mi a műalkotás?


Rá/hallgatás: a hangolt érzékelés metonímiái Márai Szindbádjában

Nem gyakori, ám annál beszédesebb esete az irodalomtörténetnek, amikor olyan alkotás bizonyul az író egyik legjelentősebb művének, amelyik nemcsak hogy nem „vezethető le” az előzményeiből, hanem csak egy másik írói világhoz kapcsoltan, ahhoz illesztve olvasható sikerrel. A magyar kései modernségnek ilyen emblematikus műve Márai Szindbádja,1 amelyhez keletkezése idején – modalitás, téma és intenció tekintetében – Thomas Mann Lotte in Weimarja (1939) állt a legnagyobb közelségben. Kettejük hasonló eljárásának szélesebb értelemben vett mintáját az akkor már közel két évtizedes Ulysses (1922) hozta létre, az antikvitás egyik alapelbeszélésének profán újraírásával téve viszonylagossá az újkori irodalmiság eredetiségről alkotott elképzeléseit. Az irodalmi gyakorlatban lényegében negyven évvel korábban megelőlegezve az irodalom textuális létmódjára alapozott – de a szövegeket életre keltő recepció hatástörténeti valóságát felfüggesztő – felismerést, amely szerint „a versek sajnos nem dolgok, hanem csak szavak, amelyek más szavakra vonatkoznak; azok a szavak további szavakra utalnak, és így tovább, be a sűrűn túlnépesedett irodalmi nyelv világába”.2 Noha Thomas Mann és Márai műveinek szövegkezelése éppen nem az időtlen intertextuális versengés tapasztalatában fogant, és ilyenként egyik sem kelti a „minden szöveg köztes szöveg” benyomását, befogadhatóságuk mégis kikényszeríti annak tudatosulását, hogy bizonyos értelemben – bár különböző mértékben – minden olvasás egyszersmind köztes, azaz óhatatlanul szövegközi olvasás is.

Mi a műalkotás?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 812 6

Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak. A könyv a strukturalizmus nagy hatású térbeli műfogalmával szemben a – szöveg és az olvasás köztes terében megképződő – műalkotásnak abból az időbeli létmódjából indul ki, amely a művészeti ágak közül egyedül még a zenének sajátja. A létmódja felől megvilágított műalkotás ugyanis a maga kettős időszerkezete jóvoltából egyszerre van belefoglalva az olvasási eseménybe és beillesztve a költészet szűntelen mozgásban lévő hatástörténetébe. A kötet előbb a szöveg művé válásának problémáit tárgyalja, majd olyan irodalmi olvasásmódra tesz kísérletet, amely megkerülhetetlennek tekinti a közlés hangolt beszédszerűségét s vele a dikció, a modalitás, a ritmus, a prozódia, a dallamvonal és a frazírozás poétikai teljesítményét. Mert nélkülük a műbeli igazság nem művészetként történik meg velünk. A költészetben Rilke, Babits, Benn, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy, az epikában Stendhal, Tolsztoj, Flaubert, Hamsun, Kosztolányi és Márai alkotásai állnak az értelmezések előterében. A szakmai értékelésből: „A bonyolult összefüggéseket világos okfejtéssel tárgyaló, módszertani értelemben is hiánypótló könyv nemcsak a szakemberek és a művelt közönség köreiben találja majd meg érdeklődő olvasóit, hanem az egyetemeken is fontos oktatási segédanyag lehet, mint ahogy 20. századi irodalmi hagyományaink középiskolai közvetítését is hatékonyan segítheti elő.” (Szirák Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-mi-a-mualkotas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave