Vizsgálatunk célja, hogy rámutassunk a kereskedelmi globalizáció ütemére, illetve annak heterogén voltára az amerikai kontinens országai esetében a 21. században. Mivel a globalizáció egyik legszembetűnőbb velejárója Cairncross (1997), illetve Reich (2010) szerint a távolságok „halála”, azaz a kereskedelem változó költségeinek drasztikus csökkenése, ezért arra vállalkoztunk, hogy számszerűsítsük a bilaterális távolság korlátozó hatásának időbeli alakulását. A távolság nemzetközi kereskedelmet akadályozó voltát, annak alakulását az elmúlt több, mint fél évszázadban a gravitációs modell keretein belül definiálták és elemezték legmélyrehatóbban. Tinbergen (1962) és Pöyhönen (1963) korai – fizikai analógiaként hasznosított – modellkerete, valamint a későbbi, mikroökonómiai alapokon nyugvó elméleti levezetések (Anderson, 1979; Bergstrand, 1985; Deardorff, 1998; Eaton–Kortum, 2002; Anderson–van Wincoop, 2003; Chaney, 2008) egyaránt azt bizonyították, hogy két, egymástól távol eső ország kevesebbet kereskedik egymással, ceteris paribus. Disdier–Head (2008), valamint Head–Mayer (2014) több ezer regressziós becslést átfogó metaanalízise alapján –0,9 és –1,1 közé tehető a kereskedelem távolság szerinti rugalmassága, azaz két ország 1 százalékkal nagyobb távolságon átlagosan 0,9–1,1 százalékkal kevesebbet kereskedik egymással, minden mást adottnak feltételezve. Némileg meglepő módon a gravitációs modell empirikus irodalma sokáig nem tudta alátámasztani a nemzetközi kereskedelem globalizációját a távolság kereskedelmet visszavető hatásának csökkenésével. Disdier–Head (2008) számításai ugyanis arról árulkodnak, hogy a távolság becsült paramétere az 1980-as évekig folyamatosan növekedett, és azután sem tudott jelentősen csökkenni. Carrére–Schiff (2003) emellett megerősíti Krugman (2009) azon alapvetését, miszerint a nemzetközi árumozgások átlagos távolsága – elsősorban az ágazaton belüli kereskedelem dinamikus növekedésének köszönhetően – csökkent a 20. század második felében.