Tanulmányunkban egy észak és dél határán fekvő, gazdaságilag, népességileg és területileg is jelentős állam, Mexikó fejlődésébe próbáltunk betekinteni történelmileg, kvalitatív és kvantitatív, illetve a legújabb ökonometriai technikák segítségével. Mindezek alapján nehéz eldönteni, hogy a Török Ádám által jelen kötetben is idézett (Török, 2022), José de la Cruz Porfirio Díaz Morinak, Mexikó 1876 és 1911 közötti elnökének tulajdonított mondás szerint vajon az ország Istenhez vagy az Egyesült Államokhoz került-e közelebb. Az ország óriási fordulatokat élt meg: az exportorientáció, stagnáció, importhelyettesítő iparosítás, újra exportorientáció és a globális értékláncokhoz való mélyebb kapcsolódás révén jelentős előrelépést ért el, társadalma több szempontból inkluzívabbá vált. Utóbbiban fontos szerepet játszottak a tanulmányunkban nem elemzett kondicionális transzferek, és változásokat hozhatnak az átmeneti igazságszolgáltatás (transitional justice) és a ténymegállapító bizottságok (truth commisions). Az intézményrendszer azonban jól láthatóan nem képes biztosítani a fejlődési szakadék csökkentését az északi partnerrel szemben. Elemzésünkben nyilván nem volt alkalmunk kitérni a terület és a régió minden fontos történelmi eseményére, arra azonban talán rá tudtunk mutatni, hogy latin-amerikai fejlődési sajátosságai ellenére Mexikó mind földrajzilag, mind történelmileg, mind pedig gazdaságilag Észak-Amerika szerves része. Ez a kapcsolódás jelentős útfüggőséget okoz, másrészt kihasználható és még kihasználandó előnyöket is kínál az ország fejlődésében. A gazdasági válságot megelőző növekedés, majd az 1950-es és 1960-as évek végül adósságcsapdába vezető növekedési aranyévei, illetve ezeknek a reménye is csak nagyon rövid időszakokra tért vissza. Bizonyítva ezáltal is azt a jól ismert tényt, hogy a Washington-konszenzus kondicionalitása, a gazdaság nyitottsága önmagában nem elegendő a fenntartható és a relatív konvergenciát biztosító növekedéshez, időnként még akadályozza is azt.