Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)

Trendek és töréspontok III.

A felzárkózás alternatívái


A kockázati tőke gazdaságfejlesztő modellje és adatbázisa

A kockázatitőke-befektetők körét a finanszírozott cégek életében betöltött szerepük alapján két csoportra lehet osztani. Az úgynevezett klasszikus kockázati tőke a cégek indulását, életének korai szakaszát, valamint terjeszkedését finanszírozza. Ezek a klasszikus funkciót betöltő, kockázati tőkét nyújtó alapok rendszerint kisebbségi tulajdoni hányadot szereznek, és olyan átváltható értékpapírok révén igyekeznek irányítani az általuk (is) finanszírozott céget, amelyekkel a befektetők számára lehetővé válik a tőke és a hitel közötti átjárás. A klasszikus kockázatitőke-befektetők jelentős részt vállalnak az innovatív, új cégek létrehozásában és felnevelésében. A kockázatitőke-befektetők másik csoportját alkotó úgynevezett magán-tőkebefektetők már érett vállalatok tulajdonosi körét változtatják meg, amelyek révén ellenőrzést biztosító tulajdoni hányadot szereznek az általuk felvásárolt cégekben, és a vállalatátvételt jellemzően saját tőke és hitel kombinációjával finanszírozzák. E kivásárlások esetében a felvásárolt cégek a kivásárlást megelőzően rendszerint potenciáljuk alatt teljesítenek, azaz a kivásárlók a nem kielégítő teljesítményű cégekbe fektetik be tőkéjüket. A kivásárlások egyaránt értéket teremthetnek új növekedési stratégia, a befektetést követő további felvásárlás, új kutatás-fejlesztési és marketingkezdeményezés, nemzetközi terjeszkedés révén. A befektetők célja a kockázatitőke-befektetők mindkét csoportjánál azonos: a (rész)tulajdonukba került vállalkozást közreműködésük révén értékesebbé tenni, és ezt a többletértéket tulajdoni részesedésük eladásakor elismertetni a piaccal (Karsai, 2012).

Trendek és töréspontok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 811 9


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Magyar Tudományos Akadémia vezetése 2017-ben határozta el, hogy újjáalakítja a Világgazdasági Tudományos Tanácsot (a továbbiakban VTT), a még mindig létező, bár átnevezett és kutatóközponti keretek közé átemelt Világgazdasági Intézet bázisán. Ezt a döntést az a felismerés alapozta meg, hogy a gazdaságpolitikának a megváltozott politikai és gazdasági környezetben is szüksége van hosszabb távú elemzésekre, illetve szilárd szakmai alapon álló szakpolitikai tanácsokra. A VTT a szakpolitikai kérdésekhez is a tudományos megalapozottság igényével kíván hozzászólni, tehát tudományosan feldolgozható, elemezhető témákat tűz a napirendjére, évente négy alkalommal. A VTT felkért szakértő közönsége a tudósokon kívül felöleli a gazdaságpolitika és az üzleti szféra képviselőit is. Ez a vegyes összetétel pedig biztosítja, hogy az előadások és viták gyakorlati szempontokat is felvethessenek.

Jelen kötetünk a Tanács harmadik – 2021-es – évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza, olyan témákkal, mint a kelet-közép-európai fejlődési út történeti dimenziói, a mexikói gazdaság jövőbeli kilátásai, Európa lehetőségei az emissziócsökkentés területén, valamint a kockázati tőke gazdaságfejlesztő hatása Kelet-Közép-Európában. Az előadások hátteréül szolgáló vitaanyagok mellett a felkért hozzászólók rövidebb terjedelmű észrevételei is közlésre kerülnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-szunomar-torok-trendek-es-torespontok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave