Radics Judit, Vizi János, Kurimay Tamás (szerk.)

Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába


A Terápiás Szerződés specialitásai a telemedicinális kapcsolat során

A telepszichiátriai kapcsolat során a Terápiás Szerződés olyan speciális elemeket is tartalmazhat, mi több, kell hogy tartalmazzon, ami a megszokott személyes vizitek során nem feltétlenül vetődik fel [6]. A képet tovább árnyalja, hogy különbség mutatkozhat az állami és a magánegészségügyben ellátásra kerülő betegekkel való kapcsolattartás között. A közfinanszírozott és a magánszolgáltatónál is szabályozottnak kell lennie a kapcsolattartásnak, betegtájékoztatásnak. A szolgáltatónak kell biztosítania azt, hogy ha bajban van a páciens, kit hívhat. Az, hogy megadja valaki a magánszámát, az csak részben magánügy, mert a szolgáltató alkalmazottjaként az orvos a szolgáltatónak is felelősséggel tartozik. Ha valaki egyénileg magánrendel, akkor ő a szolgáltató, ha pedig saját cégében vagy más cégének keretében magánrendel, akkor a cég a szolgáltató. Hazai összeállítású Terápiás Szerződés még nem elérhető, de elsőként is említendő a két vizit közötti kapcsolattartás módja és lehetősége. Mindenképpen hangsúlyozandó és szem előtt tartandó tény, hogy a páciens a gyógyulás igényével érkezik, a terapeuta pedig vállalja, hogy az idejét adja, és a terápia során elvárható gondossággal jár el. Főszabályként nem vállal kötelezettséget arra, hogy a kliens meggyógyul, erre lehet sikerszerződést kötni, de ez nem tipikus. Az online felületen történő érintkezés váratlan meglepetésekkel is szolgálhat. Az, hogy a vizit során online kapcsolatfelvétel történik – a hazai keretek között leggyakrabban egyszerű mobiltelefonos beszélgetés vagy videohívás formájában –, azt a feltételezést sugallhatja a páciens számára, hogy a terapeuta alapvetően bármikor elérhető és felhívható lehet az egyeztetett vizitidőpontokon kívül is. Hiszen így van ez a mobiltelefonálás mindennapi gyakorlatában, mivel a mobiltelefon használatának éppen egyik lényegi eleme a másik fél – azonnali – elérhetősége. Emiatt a Terápiás Szerződésnek célszerűen tartalmaznia kell azt a kitételt, hogyan valósulhat meg a vizitek közötti kliens-terapeuta kapcsolattartás.

Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 732 7

A telemedicinális eszköztár és módszertan a mentális egészségügyi és pszichiátriai gyakorlat elmúlt éveiben robbanásszerű fejlődésnek indult, de a technológiai fejlődés és a szakmai kreativitás már több mint fél évszázada lehetőséget ad arra, hogy a modern technika segítségével távolról nyújthassunk segítséget. Az első számítógéppel asszisztált pszichoterápiás programot 1964 és 1966 között fejlesztették ki (részletesebben ld. a kötet „E – pszichiátria. Előzmények” fejezetében). Ez a kötet megpróbálja részletesen bemutatni a mentális egészségügy, pszichiátria és határterületeinek gyakorlatát, valamint tapasztalati útmutatást adni a távterápiás ellátás lelki egészség megőrzésében és a mentális betegségek kezelésében betöltött szerepeiről. A kötet, az orvos-beteg kapcsolat szempontjából tárja fel a jelenleg elérhető ellátási technológiákat a telefonhíváson, az okostelefonok által nyújtott lehetőségeken, pl. app-okon át az e-mailig, a videokapcsolatig, és gyakorlati tanácsokat ad a klinikusok számára, hogyan lehet a legjobban kihasználni ezeket az eszközöket, hogy magas színvonalú ellátást nyújthassanak pácienseiknek. A kötet szerzői a témakör vezető szakemberei, akiknek érdeklődési, vizsgálati és gyakorlati területei közé tartozik a telemedicinális ellátás is. A könyv a távterápia tárgykörének általános bemutatásán túlmenően a jogi háttér, etikai szempontok, területspecifikus kérdések (a felnőtt- és gyermekpszichiátria, a pszichoterápia, perinatális ellátás, kardiológiai sajátságok stb.) vizsgálatán át a gyakorlati szempontok megfogalmazásával felvázolja a jövő lehetőségeit is. Hazánkban a kötet hiánypótló, mivel kifejezetten a helyi specifikus tapasztalatok alapján foglalja össze a COVID Pandémia idején fellendülő technikai módszerváltás időszakának tapasztalatait, hazai és európai irányokat is megjelölve. Az e-mentális szolgáltatások sokszor nem helyettesítik teljes mértékben a személyes kapcsolatot és ellátást, amit a kötet is hangsúlyoz, azonban számos előnyük miatt egyre inkább beépülnek a mindennapi gyakorlatba. A távterápiák kétségtelen előnye, hogy a mentális egészségügyi ellátást számos területen elérhetőbbé teszi. A kötet értékes kalauz, betekintést nyújt ennek az izgalmas és fejlődő területnek a jelenébe és a jövőjébe is. A könyvet szakemberek és érdeklődők számára egyaránt ajánljuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/radics-vizi-kurimay-bevezetes-a-telepszichiatria-gyakorlataba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave